Infostart.hu
eur:
381.95
usd:
327.91
bux:
109095.87
2025. december 5. péntek Vilma
Sanna Marin finn miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (SDP) elnöke a párt kampányközpontjában tartott eredményváró rendezvényen Helsinkiben 2023. április 2-án, a finn parlamenti választások napján.
Nyitókép: MTI/AP/Szergej Gric

Alulmaradt Sanna Marin, új idők jönnek Finnországban

Petteri Orpo volt pénzügyminiszter, az ellenzéki jobbközép Nemzeti Szövetség vezetője bejelentette pártja győzelmét a vasárnapi finn parlamenti választáson, az eddigi kormányfő, Sanna Marin pedig elismerte választási vereségét.

Az 53 éves Petteri Orpo híveihez intézett beszédében úgy fogalmazott, hogy erős mandátumot kaptak politikájuk megvalósításához.

A voksok 97,7 százalékos feldolgozottsága mellett pártja 20,7 százalékos támogatottságot és ezzel 48 mandátumot szerezhet a 200 fős törvényhozásban. Második helyen a bevándorlásellenes Finnek (korábban Igazi Finnek) végeztek a voksok 20,1 százalékával (46 mandátum), míg a jelenlegi miniszterelnök, Sanna Marin pártja, a baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD) 19,9 százalékot szerzett (43 mandátum).

„Az eredményből kiindulva, a Nemzeti Szövetség vezetésével fognak zajlani a Finnország új kormányának megalakítását célzó tárgyalások” – hangsúlyozta Orpo.

A három legerősebb párt 20 százalék körüli eredményével egyik politikai erő sem lesz képes egyedül kormányt alakítani. Mindazonáltal a legtöbb szavazatot szerző párt vezetője kap hagyományosan elsőként kormányalakítási megbízást.

A választási részvétel 71,9 százalék volt.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×