Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
325.93
bux:
142839.62
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Már Dél-Koreában is léggömböt láttak

Észak-koreai léggömb hatolt a hét végén Dél-Korea légterébe Szöul hétfői bejelentése szerint, amelyben hozzátették, hogy a rövid ideig Dél-Korea felett lebegő eszköz nem jelentett fenyegetést.

A dél-koreai védelmi tárca azt közölte, a léggömb csupán néhány órán át tartózkodott az ország légterében.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség névtelenséget kérő tisztségviselőre hivatkozva azt jelentette, hogy vélhetően meteorológiai léggömbről van szó.

Szöul és Phenjan között régóta ismét feszült a viszony: Észak-Korea tavaly rekordszámú ballisztikus- és cirkálórakéta-tesztet hajtott végre, gyakran egyszerre több rakéta indításával, így az elindított rakéták száma meghaladta a hetvenet.

Phenjan ugyanakkor élesen bírálta az utóbbi hetekben tartott amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatokat, melyek a kommunista rezsim szerint aláássák a térség stabilitását.

December 26-án öt észak-koreai drón hatolt Dél-Korea légterébe. A dél-koreai hadsereg nem tudta megsemmisíteni a repülőeszközöket, melyek a rövid közjáték után visszatértek indítási helyükre.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×