Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Újabb kihívás a medvék miatt Hargita megyében

Jelentősen csökkent a medveriasztások száma, lett viszont más dolga a hatóságnak, áttételesen a mackók miatt.

Csaknem felére csökkent tavaly a medvék lakott területen való megjelenése miatt kiadott riasztások száma Hargita megyében - számolt be a csendőrség adataira hivatkozva az Agerpres román hírügynökség.

A Hargita megyei csendőrség sajtóreggelin ismertette a tavalyi év mérlegét, mely szerint 2022-ben jóval kevesebb alkalommal riasztották őket medveveszély miatt, mint egy évvel korábban. Tavaly 311 hívás érkezett a 112-es sürgősségi hívószámra amiatt, hogy medvét észleltek lakott területen, míg egy évvel korábban 503 segélyhívást kaptak.

Gheorghe Suciu szóvivő szerint a csökkenés leginkább Tusnádfürdőn érezhető, ahonnan eddig a legtöbb riasztás érkezett. Míg 2021-ben 150 esetben kellett beavatkozni, tavaly csupán 27 alkalommal riasztották őket. A medvék által második leglátogatottabb település Borszék, innen 20 hívás érkezett.

A szóvivő elmondta: egyetlen esetben sem kellett fegyvert használni a nagyvadak elűzéséhez,

többnyire fény- és hanghatásokkal zavarták őket vissza az erdőbe. A csendőrök szükség esetén vaktöltényt is bevethetnek.

A nagyvadak mellett a "kíváncsiskodók" jelentenek gondot a csendőrség számára, akik a RO-ALERT rendszeren értesülnek a medve jelenlétéről és kijönnek a helyszínre fénzképezni, filmezni. Így a medvék elűzése mellett az ő biztonságukra is vigyázniuk kell - mondta Suciu.

A Hargita megyei csendőrség vezetése úgy értélkelt: a riasztások száma annak köszönhetően csökkent, hogy tavaly megjelent a sürgősségi kormányrendelet, mely lehetővé tette a helyi hatóságok azonnali beavatkozását.

A jogszabálynak tulajdonítja a tusnádfürdői medvék számának csökkenését Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter is. A tárcavezető a napokban Facebook-bejegyzésben azt írta:

az elmúlt két évben egyetlen barna medvét sem lőttek ki itt, de 16-ot áthelyeztek.

Emlékeztetett, hogy Romániában egy Európában egyedülálló projekt zajlik a medveállomány felmérésére, melynek végén fenntartható vadgazdálkodási stratégiát dolgoznak ki. Így az emberi élet és az anyagi javak biztonságban lesznek, és a medveállomány sem hal ki - hangsúlyozta.

Románia egyes hegyvidéki megyéiben, elsősorban Székelyföldön évek óta fokozott veszélyt jelentenek a medvék, amelyek bejárnak a településekre. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma, az optimális egyedszám 4000 lenne.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×