eur:
414.64
usd:
398.19
bux:
78953.36
2024. december 19. csütörtök Viola
Liz Truss brit miniszterelnök sajtóértekezletet tart az ország gazdasági helyzetéről Londonban 2022. október 14-én. Truss ezen a napon felmentette tisztségéből Kwasi Kwarteng pénzügyminisztert, és Jeremy Hunt volt külügyminisztert nevezte ki utódjául. Kwarteng, aki 38 napot töltött hivtalban, szeptemberben 45 milliárd font értékű adócsökkentési programot terjesztett elő, amit évtizedek óta példátlan piaci felfordulás követett.
Nyitókép: Liz Truss brit miniszterelnök sajtóértekezletet tart az ország gazdasági helyzetéről Londonban 2022. október 14-én. MTI/EPA/Bloomberg/Pool/Daniel Leal

Lemondott Liz Truss brit miniszterelnök

Lemondott csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról, a jövő héten választanak új vezetőt. A lépés miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti.

A Downing Street előtt tett rövid nyilatkozatában elmondta, hogy már közölte III. Károly királlyal távozását.

Truss arról beszélt, hogy „nagy gazdasági és nemzetközi instabilitás” idején lépett hivatalba, illetve hogy nem tudja teljesíteni azt a mandátumot, azt a feladatot, amelyre a tory tagjai választották meg, ezért lemond. Utódja megválasztásáig ellátja miniszterelnöki teendőit - írta a BBC.

  • A portál úgy értesült, hogy Jeremy Hunt napokban kinevezett pénzügyminiszter nem akar Truss nyomdokába lépni.
  • A munkáspárti Keir Starmer, a liberálisok vezetője, Ed Davey, valamint a Skót Nemzeti Párt vezetősége az általános választások azonnali kiírását kérték.

Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság elnökével Truss abban állapodott meg, hogy a vezetőválasztási folyamat a jövő héten befejeződik.

Mindössze 45 nap

Lemondásával Liz Truss az Egyesült Királyság történetének legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke, mindössze 45 napig volt hivatalban. Margaret Thatcher és Theresa May után az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke volt.

A bajok akkor kezdődtek, amikor Truss pénzügyminisztere, Kwasi Kwarteng szeptember 23-án meglepte a pénzügyi piacokat "miniköltségvetésével", vagyis átfogó adócsökkentési programjával. Ezt azonban a font árfolyamának meredek zuhanását, a brit állampapírok hozamának ugrásszerű emelkedését okozó, és így soron kívüli jegybanki adósságeszköz-vásárlási intervenciót is igénylő - piaci felfordulás követte, mivel a piaci szereplők nem látták biztosítottnak a 45 milliárd font értékű program finanszírozhatóságát.

Utódja, Jeremy Hunt a héten a program szinte összes sarkalatos elemét visszavonta.

A zűrzavar nyomán - amely még a Bank of England 65 milliárd font értékű állampapír-vásárlási programja nyomán sem ült el teljesen - rendkívüli ütemben zuhanni kezdtek Liz Truss és a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt támogatottsági mutatói.

A Konzervatív Párt egészének megítélése is igen kedvezőtlen, emlékeztet az MTI: az országos felmérés résztvevőinek mindössze 18 százaléka mondott jó véleményt a kormánypártról, 71 százalék ugyanakkor elégedetlen volt a konzervatívokkal, vagyis a párt nettó támogatottsági egyenlege mínusz 53, kilenc ponttal rosszabb az egy héttel korábbinál.

Ebben a helyzetben a Konzervatív Párt frakciójának számos tagja Liz Truss ellen fordult.

Szerdán Suella Braverman brit belügyminiszter is bejelentette távozását, igaz, azt egy rossz helyre küldött e-maillel indokolta. Távozása idején sajtóértesülések szerint az alsóházi konzervatív frakció vezetősége már aktívan foglalkozott a vezetőváltás gondolatával, és

gyűltek az 1922 Bizottságnál azok a képviselői levelek, amelyekben a tory törvényhozók bizalmi szavazást kezdeményeztek Truss ellen.

Az, hogy jövő héten már új elnöke lehet a konzervatívoknak, rendkívül gyors folyamatnak számít: ilyen sebes vezetőváltásra a pártszabályzat alapján elvileg csak akkor van mód, ha a frakció fel tud sorakozni egyetlen jelölt mögött, vagy ha két jelölt marad állva a frakciószavazások nyomán, de egyikük visszalép.

A fogadóirodák mindazonáltal máris Rishi Sunak volt pénzügyminisztert tartják a vezetőváltási versengés favoritjának: a kiírt fogadási tétek alapján Sunak 36 százalékos eséllyel indulhatna a pártvezetői és a kormányfői posztért.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×