A darab 1879-es, első Nemzeti Színházban tartott bemutatója óta a magyar drámairodalom egyik legismertebb és legkedveltebb alkotása. Vidnyánszky Attila 2016-ban már megrendezte Vörösmarty Mihály 200 éves klasszikusát a Nemzetiben, és egészen 2025-ig repertoáron tartotta. Már a majd 10 évvel ezelőtti bemutatóhoz is a Ghymes együttes alapítója, Szarka Tamás írt zenét és dalokat. A prózai rendezést most egy teljesen új koncepció váltotta fel: zenei feldolgozással, rappel, fiatal színészekkel, mai látványvilággal szeretnék közelebb hozni a fiatalokhoz a művet az alkotók. A főigazgató rendezésében Juhász Péter és Battai Lili Lujza játsszák a címszerepeket.

„Bár Vörösmarty műve nem megzenésítésre készült a sűrű, régi nyelvezet miatt, azt találtam ki, hogy a színészek rappeljék le a ritmusos szövegeket, így a középiskolásokhoz is sokkal közelebb kerül a történet világa” – mondta el az InfoRádióban Szarka Tamás Kossuth-díjas művész. Az előadás zeneszerzője kiemelte: az eredeti szövegben kisebb változtatásokra volt szükség, hogy érthető, könnyebben befogadható legyen a középiskolásoknak is. „Egy-egy ragot vagy szót rövidítettem azért, hogy rímeljenek, beleférjenek a sorok” – hangsúlyozta hozzátéve, hogy a korrekció, a különbség a rendezői elvárás szerint minimális.

„Vidnyánszky Attilának először négy dalt mutattam, de annyira megtetszett neki a ritmusos nyelvezet, hogy végül ragaszkodott hozzá, hogy szinte az összes zenét rapben, ritmusra mondott szövegben fogalmazzam meg” – árulta el Szarka Tamás. „Bár nem mindenki tudja, a rap több ezer éves. A több száz éves csodálatos erdélyi muzsikánkban, és a Felvidéken is folyamatosan jelen van a táncházakban. Az erdélyi táncszók – amit csujogatásnak is hívnak – a táncosok szövegét jelentik, ritmusra kiabálást, de Afrikában is, a modern amerikai rap előtt sokkal régebb óta használják a népzenéjükben” – avatott be a zenetörténetbe a Ghymes együttes alapítója.

A Csongor és Tündét modern, mai világban adják elő, arra nagyon figyelve, hogy ne öncélúan aktualizálják, és hogy megmaradjon az eredeti mű ereje. Régi, nagy klasszikus színészek hangjait is megidézik korábbi feldolgozásokból, televíziós adaptációkból.

„8-9 évesen találkoztam először a darabbal először, és bár nem értettem belőle semmit, olyan hatással volt rám, hogy nem tudtam aludni, végig zúgott, morgott bennem a darab, annyira megérintett” – emlékezett vissza a zeneszerző. A humor is átszövi a jeleneteket, mert szerinte „ha egy drámában nincs humor, az eleve el van veszve”.