Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
A Hold és a Naprendszer nagy bolygóinak, a Jupiternek és a Vénusznak az együttállása.
Nyitókép: Getty Images/ hakarin Wattanamongkol

Rendhagyó égi jelenségre készülhetünk

Vasárnap este megéri majd pásztázni az égboltot, mivel látványos együttállást figyelhetünk meg a Hold és a Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter között.

A páros kevéssel 19 óra előtt fog feltűnni a keleti-északkeleti horizont fölött, ekkor látszólagos távolságuk három foknál is kisebb lesz – írta meg az Időkép.

Az éjszaka előrehaladtával ez a távolság ugyan nő, de nem jelentősen.

Este nyolc óra körül a Holdtól jobbra ragyog majd a Jupiter. A Hold megvilágítottsága 88 százalékos lesz, fénye azonban nem fogja elnyomni a mellette tündöklő Jupitert. Az együttállás egész éjszaka megfigyelhető marad – feltéve, hogy az időjárás is kedvezően alakul.

A jelenlegi előrejelzések szerint vasárnap este sok felhő gyülekezhet Magyarország fölött, később pedig egyre többfelé képződhet pára és köd. Lesznek azonban olyan térségek, ahol a késő esti órákban tisztább marad a levegő, a felhőzet pedig időnként elvékonyodik vagy felszakadozik. Az ország ezen részein jó eséllyel megpillantható lesz az égi páros.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×