Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Koronavírus - Egészségügyi vészhelyzetet hirdettek Lettországban

Egészségügyi vészhelyzetet és korlátozó intézkedéseket hirdettek Lettországban három hónapra pénteken a koronavírus gyors terjedésének megfékezésére.

A LETA helyi hírügynökség szerint az erre vonatkozó kormányzati döntés október 11-én lép hatályba.

Krisjanis Karins kormányfő a pénteki kabinetülést követően hangsúlyozta, hogy két lehetőség volt előttük a járványügyi helyzetre tekintettel: a lett válságstáb által ajánlott korlátozások vagy az ország ismételt teljes lezárása. Mint mondta, az előbbi mellett döntöttek, mert lehetőséget akartak biztosítani a diákoknak a tantermi oktatás, a beoltott embereknek pedig a normális élet folytatásának lehetőségére. Kiemelte, hogy a mostani kormányzati intézkedések az átoltottság szintjének növelésére irányulnak.

A korlátozó intézkedések mindenekelőtt az oltási vagy gyógyultsági igazolással nem rendelkező embereket érintik. Ez a személyi kör a korlátozások hatálybalépését követően csak az alapvető szükségleti cikkeket árusító boltokban vásárolhat, bevásárlóközpontokba nem léphetnek be. Az állami szférában kötelezővé teszik az oltásokat a magánszektort érintő követelményeket pedig szigorítják. Távmunkát fognak bevezetni minden olyan munkakörben, ahol ez lehetséges.

A beoltott emberek az egészségügyi óvintézkedések betartása mellett ugyanakkor személyesen is igénybe vehetnek, illetve nyújthatnak szolgáltatásokat. Létszámkorlátozások mellett nyilvános rendezvényeken is részt vehetnek. A diákok továbbra is tantermi oktatás keretében tanulhatnak, de maszkot kell viselniük, ahogy a tanároknak is rendszeres tesztelés mellett.

A balti államban legutóbb 2020. november 9. és 2021. április 6. között volt hatályban egészségügyi vészhelyzet, amelynek keretében számos szigorú járványügyi intézkedést rendeltek el az ország hatóságai. Az megelőzően 2020. március 13. és június 9. között volt érvényben a rendkívüli jogrend.

Az 1,9 millió lakosú balti államban a járvány kitörése óta meghaladja a 168 248-at az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 2787-en elhunytak a kórban.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

A Trump-kormányzat július 4-ével elindította az új, kiemelt kezdeményezésnek szánt Trump Accounts programot, amely a 2025 és 2028 között születő amerikai állampolgároknak biztosít egy befektetési számlán állami támogatásként 1000 dolláros induló összeget. A program célja, hogy már gyermekkortól ösztönözze a megtakarítási hajlandóságot és a pénzügyi tudatosságot, miközben lehetőséget ad a családoknak a félretett összegek további gyarapítására - írja a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×