Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Mun Dzse In dél-koreai elnök a hivatalba lépésének negyedik évfordulóján tartott beszéde közben a szöuli államfői hivatalban 2021. május 10-én.
Nyitókép: MTI/EPA/YNA

Húsz év után ismét Magyarországra látogat a dél-koreai elnök

A vizit során a két ország várhatóan megállapodást köt a kapcsolat stratégiai szintre emeléséről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban.

A tárca szerint dél-koreai kollégájával, Csung Jui Jonggal folytatott tárgyalását követően Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a novemberi államfői látogatáson egészségügyi, kulturális és diplomáciai képzési megállapodások is létrejönnek majd. Magyarország az első öt olyan ország között lesz, amellyel Dél-Korea stratégiai partnerségi egyezményt köt.

A távol-keleti állam vállalatai alkotják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, és a valaha volt legjelentősebb zöldmezős beruházást is ezek egyike hozta idén az országba - hangsúlyozta a tárcavezető.

"Nagyrészt a koreai cégek beruházásainak köszönhetően mára Magyarország a forradalmian megújuló autóipar egyik európai fellegvárává vált." Ennek nyomán jelenleg Magyarország az ötödik helyen áll az elektromos járművekhez szükséges akkumulátorok exportőreinek rangsorában.

Szijjártó Péter emellett találkozott Han Ku Yeo koreai kereskedelmi miniszterrel is. Ezután kiemelte:

a kormány jelenleg tizennégy nagy dél-koreai vállalattal tárgyal további magyarországi beruházásokról.

Az elmúlt hat évben harmincegy dél-koreai beruházáshoz adott a kabinet támogatást.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene még a tavalyi "fekete évben" is 28 százalékkal nőtt, idén pedig eddig 26 százalékkal.

Mostanra helyreállt a két ország közötti légi közlekedés, és novembertől sűríteni is fogják a járatokat Budapest és Szöul között, a jelenlegi heti egyről heti kettőre.

"A keleti nyitás stratégiánk sikerének egyik legékesebb bizonyítéka az, ahogyan a magyar-koreai kapcsolatok alakultak az elmúlt években" - vélekedett.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×