eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás
Brüsszel, 2018. szeptember 24.Mario Draghi, az Európai Központi Bank, az ECB elnöke az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága előtti meghallgatásán Brüsszelben 2018. szeptember 24-én. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hosle

Super Mario 2: kisebbfajta csodát várnak Draghitől

Olaszországnak kevés vakcinája van, ezért az olasz kormány egyik legfontosabb feladata, hogy minél több piacon keressen oltóanyagot – hangsúlyozta Szomráky Béla újságíró, Olaszország-szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint Mario Draghi miniszterelnök kormányának sikere nagyrészt a vakcinabeszerzésen múlik. A koronavírus-járvány kezelése mellett kiemelt célként említette a gazdaság talpra állítását is.

A gazdaság megerősítése mellett elsősorban a vakcinabeszerzés hajtja az olaszokat is, de ezen a téren egyelőre még nem látszik a megoldás – fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Szomráky Béla újságíró, emlékeztetve, hogy a jelenleg zajló, kétnapos virtuális EU-csúcs középpontjában is az oltási kampány felgyorsításának a lehetőség áll.

Ugyanakkor szerinte

ahelyett, hogy vennék a bátorságot és más piacok felé is nyitnának, csak a szócséplés megy,

hogy fel kell gyorsítani a vakcinációt, amire viszont az oltóanyagok hiányában nincs lehetőség – tette hozzá.

Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint a járványhelyzettel kapcsolatban nagy kérdés az újraindítás lehetősége, miután az utóbbi időszakban újabb és újabb gócpontok alakultak ki Olaszország-szerte, miközben a gazdaság, a turizmus, a vendéglátás és a kultúra területei egyre inkább igényelnék a nyitás.

Mario Draghi kormányfő és az egészségügyi minisztere szavaiból az derül ki, hogy az óvatosság továbbra is marad, komoly hangsúlyt fektetve a vackinációra, amiben – a miniszterelnök kormányprogrambeszéde alapján – bizonyos csoportok mindenképp kiemelt figyelmet fognak kapni.

Példátlan a várakozás Draghival szemben

Az InfoRádió Aréna című műsorában arról is szó esett, hogy mind az európai, mind az olasz közvélemény kisebbfajta csodát vár Mario Draghitől, ami nem kis tehertétel lehet a számára.

Molnár Anna felidézte, Draghi 2011-ben vette át az Európai Központi Bank vezetését, abban az időszakban, amikor a szuverén adósságválság begyűrűzött Olaszországba is. Emlékezetes, ezzel párhuzamosan Mario Monti lett a miniszterelnök, akit a társadalom és a média visszatérően

„Super Mariónak” titulált, vagyis ez egy visszatérő fogalom az olasz politikában.

A Draghi-kabinettel szemben támasztott elvárásokkal talán csak Montié vetekedett – tette hozzá.

Akkoriban az EKB adósságkezelési programjain keresztül nagyon sokat segített az olasz adósságválság megoldásában, legalábbis enyhítésében. Ennek köszönhetően az olasz papírokkal szemben a bizalom visszatért.

Természetesen most, az új kormány megalakulását követően sem mindegy, hogy milyen kamatokkal vásárolják az állampapírokat. Molnár Anna megjegyezte: komoly jelentőséggel bír az olasz és a német papírok közötti hozamkülönbség, ez pedig jelentősen lecsökkent, tehát

a pénzügyi bizalom komoly erősödést mutat Olaszország irányába,

ami a gazdaság növekedése, illetve stabilitása szempontjából, kiváltképp ebben a válságos időszakban, nem mellékes, hiszen az egyik legnagyobb államadóssággal bíró országról van szó.

Ennek köszönhetően ismét felerősödött a bizalom, hogy Mario Draghi kormányzása idején lehetőség lesz a hosszú idő óta ígér és várt strukturális reformok végrehajtására. Az ezeket elősegítő, az alapból remélt összegekre pedig úgy tekintetnek, mint egy új Marshall-segélyre, amely révén nem a korábban megszokott megszorítási politikával fog tudni Olaszország kilábalni a válságból, és a tavaly elszenvedett 9 százalékos visszaesést végre növekedés követheti. Ez azonban sokban függhet a még a pandémia alakulásától – tette hozzá Molnár Anna.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×