eur:
394.38
usd:
370.16
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Védőmaszkot viselő utasok várják, hogy felszálljanak a vonatra egy kijevi vasútállomáson 2020. március 27-én. Az ukrán kormány bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt Ukrajna teljesen leállítja a nemzetközi utasszállítást, azaz lezárja határait saját állampolgárai előtt is. Az orosz állami vasúti társaság különvonatot indít az orosz állampolgárok Ukrajnából és az ukránok Oroszországból történő hazaszállítására. A mintegy 800 férőhelyes szerelvény a tervek szerint 27-én indul Kijevből és másnap érkezik meg Moszkvába.
Nyitókép: Szerhij Dolzsenko

Napról napra rosszabb a helyzet Oroszországban

Oroszországban több mint 7200, Moszkvában pedig 1500-at meghaladó új koronavírusos fertőzöttet jelentettek, ami mindkét esetben új rekordot a nyár óta. A járvány halottainak száma meghaladta a 20 ezret.

Országos szinten az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 7212-vel 1 136 048-ra emelkedett a pénteken közölt hivatalos adatok szerint. A napi új esetszám szeptember 4-én lépte túl ismét az ötezret, 19-én pedig a hatezret.

A terjedés üteme hatodik napja 0,6 százalékos, a korábbi 0,5 százalékos szint után. Az új esetek 25,4 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (6 978 874), India (5 818 570) és Brazília (4 657 702) után.

Az aktív esetek száma 2787-tel 181 846-ra nőtt. A halálos áldozatoké 108-cal 20 056-ra, a felépülteké pedig 4317-tel 934 146-ra emelkedett.

Moszkvában az igazolt esetek száma 1560-nal 281 986-ra, a halálos áldozatoké 14-gyel 5129-re, a gyógyultaké pedig 1227-tel 242 883-ra emelkedett. Amíg a múlt héten átlagosan 30 százalékkal növekedett az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, addig a csütörtöki 1050-ről már 50 százalékos az emelkedés.

Szergej Szobjanyin

moszkvai polgármester arra kérte a 65 év felettieket és a krónikus betegeket, hogy hétfőtől vonuljanak házi karanténba,

ötezer fővárosi vállalatot és intézményt pedig arra, hogy munkatársaikat lehetőség szerint helyezzék vissza távmunkába, a munkahelyeken pedig szigorúan tartsák be az egészségügyi óvintézkedéseket.

Moszkva a helyzet komolyabb romlására való felkészülés jegyében nyolc kórházat profilíroz át szeptember 23. és október 5. között a koronavírusos betegek fogadására. Újból felkészül három korábban kialakított ideiglenes kórház is.

A Kommerszant című gazdasági lap szerint szeptember 22-ére a Covid-19-betegek kezelésére alkalmas kórházi ágyak kevesebb mint 20 százaléka volt szabad. Szobjanyin azt közölte, hogy a moszkvai kapacitások 60 százaléka kihasználatlan.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 44,3 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 374 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 222 601 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×