eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az iskolákat újranyitják, de a tömegrendezvények elmaradnak Hollandiában

Mark Rutte holland miniszterelnök tájékoztatása szerint a kormány szeptember 1-ig meghosszabbította a nagyszabású, tömegeket vonzó nyilvános rendezvényekre, köztük a sportesemények és a zenei fesztiválok megrendezésére vonatkozó tilalmat, de az általános iskolák és a napközi otthonok május 11-től megnyitnak.

Rutte a rendkívüli kormányülést követően tartott online sajtótájékoztatóján bejelentette, a felsőoktatási intézmények a tervek szerint június 1-től kezdhetik meg az oktatást. A tanulók kezdetben csak kis csoportokban vehetnek részt órákon. A sportklubok a diákok számára szintén kinyithatnak.

Az összes többi intézkedés, például a fodrászüzletek, az éttermek és bárok zárva tartására vonatkozó tilalom, illetve az idősotthonok látogatásának tilalma további három hétig, május 19-ig érvényben marad.

Az üzletek továbbra sem zárnak be, de be kell tartaniuk a biztonsági intézkedéseket, amelyek a rendszeres fertőtlenítést, valamint a vásárlók egymás közötti legalább 1,5 méteres távolság betartását jelenti. A nélkülözhetetlen szakmákban dolgozókat, például az orvosokat és az ápolókat, valamint a teherautó-sofőröket, a szupermarketek személyzetét leszámítva, lehetőleg mindenkinek otthonról kell dolgoznia. Amennyire csak lehetséges, mindenki maradjon otthon - emlékeztetett Rutte.

A betegek és az új fertőzések száma reményre ad okot, az egészségügyi rendszerre gyakorolt nyomás azonban továbbra is jelentős. Ezért a további enyhítés jelenleg nem lehetséges - mondta. A korábban április 28-ig bevezetett korlátozó intézkedések fokozott feloldására van lehetőség a járvány esetleges újabb kitörésének megakadályozása érdekében - tette hozzá a miniszterelnök.

A holland közegészségügyi intézet (RIVM) friss adatai szerint tovább csökkent az új igazolt fertőzöttek száma. Amíg az elmúlt három napban 1089, majd 1066 és 750 embernél lett pozitív a teszt eredménye, addig a bejelentés szerint az elmúlt 24 órában 729 új esetet regisztráltak, ezzel 34 134-re emelkedett a bizonyított fertőzöttek száma az országban.

Az elmúlt egy napban azonban több beteget, 118 embert vittek kórházba. Ez a mutató egy hete most a legmagasabb. Számuk hétfőn 75, vasárnap 110 volt. Jelenleg 9897 embert ápolnak kórházakban. Eddig 3916-an haltak meg Hollandiában a koronavírus miatt, hétfő óta 165-en, ami lényegében megegyezik az elmúlt héten tapasztalt napi halálozási adottokkal.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×