Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.3
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A koronavírus-járvány terjedése miatt védőmaszkot viselő utasok várják a vonatot a Nuevos Ministerios vasútállomáson Madridban 2020. március 19-én. Spanyolország öt nappal ezelőtt kijárási korlátozást vezetett be. Az országban eddig 14769 fertőzött személyt regisztráltak és 638 ember vesztette életét.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Mariscal

Spanyolországban meghaladta a kétezret a halálos áldozatok száma

Arra számítanak, hogy a járvány a héten éri el csúcspontját.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója elmondta: az összesen regisztrált fertőzések száma több mint 33 ezer, egy nap alatt 4321 új megbetegedést igazoltak a vizsgálatok.

Az áldozatok száma 462-vel nőtt 24 óra alatt, így 2182-re nőtt.

A fertőzésből 3355-en épültek fel, ami további 780 gyógyult esetet jelent vasárnaphoz képest.

Simón hangsúlyozta: a következő napok kritikusak lesznek, és számításaikból arra következtetnek, hogy

a járvány a héten elérheti csúcspontját.

Ekkor kell megkettőzni az erőfeszítéseket, nem pedig engedni belőlük, hogy ne alakuljon ki újabb fertőzési hullám - figyelmeztetett.

Az egész országban jelen van a vírus, azonban a tartományok fertőzöttségében nagy eltérések mutatkoznak. A legtöbb megbetegedést, több mint tízezret a madridi autonóm közösségből jelentették, amelyet Katalónia és Baszkföld követ mintegy 6000 és 2500 fertőzöttel.

A lakosság arányában a legkevésbé érintett a két észak-afrikai exklávé, Ceuta és Melilla, a Kanári-szigetek, Murcia, valamint Andalúzia.

Az országban a kormány által elrendelt szükségállapot második hetébe lépett. Az oktatási intézmények továbbra is zárva vannak, az üzletek közül csak az alapvető szükségletek ellátását biztosító boltok üzemelnek, a kijárás csak a munkába járáshoz engedélyezett. A korlátozások határideje április 11.

A központi intézkedéseken túl a tartományi kormányok helyben egyéni szabályokat is hoznak, Katalóniában például a kijárás feltétele egy írásos dokumentum kitöltése, amelyet kinyomtatva vagy mobiltelefonra letöltve kell mindenkinek magánál tartani és igazoltatás esetén bemutatni.

A hatóságok tájékoztatása szerint az emberek nagy többsége betartja a szabályokat, de ennek ellenére vannak kirívó esetek. Az elmúlt nyolc napban 577 embert vettek őrizetbe, amiért megszegte az előírásokat és ellenkezett a csendőrökkel, illetve a rendőrökkel. Bírságot összesen mintegy 60 ezer esetben szabtak ki.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×