Infostart.hu
eur:
380.79
usd:
322.3
bux:
132220.68
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

A megszűnés fenyegeti az embercsempészet felszámolását célzó uniós missziót Mogherini szerint

Az Európai Unió migrációval kapcsolatos, az embercsempészet felszámolását célzó Földközi-tengeri missziója megszűnhet, ha az uniós tagországok kormányai nem állapodnak meg sürgősen a Sophia nevű haditengerészeti uniós flotta év végén lejáró mandátumának ideiglenes meghosszabbításáról - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben kedden.

Mogherini az uniós tagországok külügyminisztereinek védelempolitikával foglalkozó tanácsülését követően újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, a tagországok külügyminiszterei nem jutottak egyességre a misszió munkája folytatásának részleteit illetően.

Heteken belül megállapodást kell elérni arról, hogy az emberéleteket mentő hajók mely uniós kikötőkben tehetik partra a menekülteket, különben "kifutunk az időből és az év végével be kell szüntetnünk a misszió működését"

- jelentette ki a főképviselő.

Ez azt jelentheti, hogy az Európai Unió nem lesz jelen a Földközi-tenger vizein. Nem vesz részt a továbbiakban a líbiai parti őrség képzési feladataiban, nem tehet érdemben semmit az embercsempészek hálózatának felszámolásáért, sem a fegyverembargó betartatása érdekében, sem pedig más, a térséget érintő kulcsfontosságú ügyekben - húzta alá.

A menekültek megmentése és az embercsempész-hálózatok felderítése és felszámolása érdekében tevékenykedő Sophia nevű haditengerészeti uniós flottát 2015 októberében hozták létre. Feladatai közé tartozik a líbiai parti őrség kiképzése, valamint a fegyverembargó betartásának ellenőrzése is.

Az uniós tanács tájékoztatása szerint az uniós szakminiszterek Jens Stoltenberg NATO-főtitkár részvételével kedden megvitatták az EU és az észak-atlanti katonai szövetség közötti együttműködés részleteit.

Mint elmondták, a megbeszélés lehetőséget teremtett arra, hogy a felek megerősítsék a transzatlanti kapcsolatot. A miniszterek hangsúlyozták a katonai mobilitással kapcsolatos együttműködés fontosságát, valamint a hibrid fenyegetések elleni küzdelmet, beleértve az álhírek terjedése elleni fellépést is - közölték.

A NATO és az Európai Unió képviselői stratégiai együttműködésükről 2016 decemberében állapodtak meg arra hivatkozva, hogy a több irányból érkező váratlan fenyegetettségek és a soha nem látott biztonsági kihívások miatt minden eddiginél erősebben kapcsolódik össze Európa és Észak-Amerika biztonságának kérdése. Az elfogadott zárónyilatkozat rögzíti, hogy a katonai szövetségnek és az unónak összehangolt és egymást kiegészítő módon kell cselekedniük a térséget fenyegető erőpróbákkal szemben azért, hogy elkerülhetők legyenek a hatékonyságot hátráltató átfedések.

"A NATO és az EU célja ugyanaz: a béke és a stabilitás fenntartása, valamint a polgárok biztonságának megőrzése" - fogalmazott korábban a főtitkár.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×