Infostart.hu
eur:
364.15
usd:
325.61
bux:
144062.4
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az Örökség Kultúrpolitikai Intézet kerekasztal-beszélgetésén, amelyet a 2010 utáni Orbán-kormányok kultúrpolitikájáról tartottak a múzeumban 2018. június 21-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Soós Lajos

Prőhle Gergely: a német politika megértésében is segít Szent Márton példája

A Magyar Evangélikus Egyház országos felügyelője szerint egyfajta ökumenikus jellege is van a Márton napnak, Tours-i Szent Mártonon keresztül. A korábbi berlini nagykövet az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: Németországban a politikában is különös jelentősége lehet ennek.

Prőhle Gergely szerint a Márton nap egyrészt az ökumenikus jellege miatt fontos, másrészt a mai Magyarország területén született püspökhöz, Tours-i Szent Mártonhoz kötődik. „Ez egy olyan kulturtörténeti összekötő erő, amely az egész európai kultúrát köti össze” – fogalmazott.

Szent Márton példája – a hagyomány szerint a püspök egy téli este egy kifosztott koldusnak adta köpenye felét – felhívja a figyelmet a szociális odafordulás, figyelem fontosságára. Az egykori berlini nagykövet úgy véli, ezt „nem szabad elfelejteni akkor, amikor a német politikát nem elfogadni, hanem megérteni próbáljuk”.

Szerinte ez a kulturtörténeti háttér szerepet játszott Angela Merkel – olykor önsorsrontó – szociális politikájában.

A protestáns és a katolikus hagyomány összekötése megfigyelhető a CDU életében is, „hiszen eddig egy protestáns kancellár volt Németország élén, és érdekes, hogy Friedrich Merz egy erősen katolikus, Rajna-vidéki politikus” – fogalmazott Prőhle Gergely.

A hívők között a katolikusok és a protestánsok aránya közel azonos Németországban – jegyezte meg Prőhle Gergely, hozzátéve: az elvilágiasodás mértéke megfelel az európai átlagnak. A volt nagykövet hozzátette: a német adórendszer alapján, ha valaki nem lép ki az egyházból, amelybe beleszületett, az adójából automatikusan levonják a megfelelő felekezet részére a neki járó összeget. „Ezért aztán az egyház intézményrendszere – gondoljunk akárcsak az egészségügyre – borzasztó erős.”

Prőhle Gergely, Magyarország korábbi berlini nagykövete lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vasárnapi vendége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, Bászna-ügy, médiatanács, ügynökakták – szavazásdömping kedden az Országházban. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált. Most zajlik a titkos szavazás a vagyonvédelmi hivatal újabb elnökhelyetteseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×