Az EU-huszonhetek vezetői részéről – beleértve az EP házelnökét is – visszatérően az a vélemény hangzott el Theresa May brit miniszterelnök alig több, mint negyedórás szerdai beszámolójáról, hogy „pozitív” volt a hangvétele (Antonio Tajani EP-házelnök), „jó légkört teremtett” (Mark Rutte holland kormányfő), „érződött belőle a megállapodás szándéka” (Sebastian Kurz osztrák kancellár), de érdemi új kezdeményezés vagy javaslat nem hangzott el részéről (hangoztatták a fentebb idézettek valamennyien , meg még többen mások is).

Egybehangzó vélemények szerint a huszonhetek megerősítették, hogy töretlen a bizalmuk Michel Barnierban, és e tekintetben egységüket továbbra sem óhajtják feladni. Egyetértettek abban is, hogy bár érzékelhetően volt haladás a tárgyalásokon, de további erőfeszítésre van még szükség. És végül abban maradtak, hogy egyelőre nem látják szükségét, hogy egy újabb – novemberi – brexit-témájú csúcs időpontját máris rögzítsék, viszont nem is zárkóztak el ennek esetleges megtartásától, ha „érezhető haladás történne” időközben. Ennek eldöntését lényegében Barnierra bízták - írja a BruxInfo.

A nap egyetlen újdonsága is voltaképpen Michel Barnierhoz kapcsolódott. Az EU főtárgyalója napközben tett bejelentést arról, hogy az EU kész lehet a brit kilépés utáni átmeneti időt két évről háromra növelni, amiről az esti csúcs idejére bebizonyosodott, hogy a felvetés maga mögött tudja a huszonhetek egyetértését, és amire válaszul Theresa May azzal reagált, hogy úgymond „kész megfontolni” ennek lehetőségét.

Barnier maga azzal indokolta a plusz egy év hasznosságát, hogy a lehetséges opciók részleteinek feltárásához szerinte „még nagyon sok időre van szükség”. Aminek kapcsán különböző nyilatkozatokból és értékelésekből kitűnt, hogy brit szempontból minden jel szerint egy szempontból lehet vonzereje egy ilyen fejleménynek: további időt adhat a - határellenőrzés helyreállítását az átmenet ideje alatt még szükségtelenné tevő - EU-vámuniós környezet fenntartásának, amely idő alatt tovább finomíthatják egy EU-brit jövőbeni „szuper-szabadkereskedelmi megállapodás” részleteit. Optimista remények szerint ez utóbbi szerencsés esetben végérvényesen szükségtelenné teheti az észak-ír határ visszaállítását egyfelől, illetve az EU által eddig proponált végső megoldást („backstop”) másfelől.

A szerda esti ülésen – valamint a delegációk érkezésekor/távozásakor – elhangzottakból ugyanakkor az is világosan kiderült, az egész ír-kérdést leginkább fogva tartó véleménykülönbségek tekintetében egy jottányit sem közeledtek az álláspontok.

A brit kormány változatlanul hallani sem akar a Barnier-féle „végső megoldás” bármilyen formájáról – amikor tehát a brit észak-ír tartomány piacszabályozás tekintetében továbbra is az EU-egységes piac szabályozása alatt maradna -, legfeljebb csak konkrét határidővel ellátott ideiglenes verzióként tudja elképzelni, hogy egyáltalán szó essék hasonlóról. Az ír kormány – és vele egyetértésben a teljes EU-huszonhetes álláspont – a határidőt tartja elfogadhatatlannak, és (tisztán elviekben) annyit tud megengedni, hogy a majdani kilépési megállapodásban jogilag kötelező formában rögzítendő kitétel északír-megoldást esetleg tekinthetik ideiglenesnek is, olyan értelemben, hogy ha idővel merül fel alternatív megoldás, akkor az közös megegyezéssel akár a helyére is léphet.

De – és láthatóan a probléma méregfoga voltaképpen a sorrendiségben van -, az ír/EU-huszonhetes oldal előbb akar jogilag kötelező formában írásban látni egy olyan megoldási formát, ami mindenképpen szavatolja az ír-északír határ változatlan átjárhatóságát, és csupán ennek megléte mellett kész – a jövőbeni kapcsolatok meghatározása során – bármilyen más további megoldás kihordásában partner lenni. A May-kormány ezzel szemben minden kényszerű észak-ír megoldást csak időlegesként tud csak elfogadni, addig, amíg nem tisztázódnak a jövőbeni, majdani EU-brit (kereskedelmi, gazdasági) kapcsolatok pontos részletei. Londonban ennek kapcsán változatlanul azzal érvelnek, hogy szerintük nem elvárható, hogy a jövőbeni kapcsolatok ismerete nélkül ilyen fajsúlyos kérdésben már most úgymond „végleges” döntéseket hozzanak.

Az igazi gond mindeközben a huszonhetek térfelén, hogy állandó a bizonytalanság a tekintetben is, hogy mit tesz lehetővé, enged meg Theresa May hazai belpolitikai hátországa. Az átmeneti idő meghosszabbításáról például ő maga tehát úgy fogalmazott, hogy az megfontolásra alkalmas, amihez képest a brexit-kampány hajdani vezére, Nigel Farage azonnal azt nyilatkozta, hogy mindez azt is jelentheti, „a végén sohasem fogunk kilépni”.

Mark Rutte mindenesetre az ülésről távozva meglebegtetett egy új „végső határidőt” is a majdani megállapodáshoz: mint fogalmazott, az unió vezetőinek „még karácsony előtt” véglegesíteni kell tudni a leendő kilépési megállapodást, ha esélyt akarnak adni a ratifikálásra is.