Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.52
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Clinton most már Trump legyőzésére koncentrálhat

Clinton most már Trump legyőzésére koncentrálhat

Közfelkiáltással választották meg Hillary Clintont az amerikai demokrata párt elnökjelöltjének. A philadelphiai pártkonvenció második napján a demokraták azt próbálták megmutatni, hogy összefogtak és reményt kínálnak a Republikánus Donald Trump félelempolitikájával szemben.

Történelmi pillanat – nem más, mint sértettségtől nem mentes kampányban legyőzött pártrivális, Bernie Sanders szenátor kéri az normális procedúra felfüggesztését és azt, hogy közfelkiáltással válasszák meg Hillary Clintont az amerikai demokraták elnökjelöltjének.

Sanders szenátor az egységért lépett fel – jegyezte meg a rendezvény elnökasszonya – és ez nagy gesztus a fiatalok körében különösen népszerű, idős, ateista-zsidó és annak idején az iraki háború ellen szavazó szenátor részéről.

Annak ellenére, hogy még híve is kifütyülték, sőt azt mondták: Hillary épphogy jobb Donald Trumpnál és annak ellenére, hogy vélhetően orosz hackerek jóvoltából kiderült, hogy a Demokrata Párt vezetése az előválasztások során Sanders ellen volt, ő mégis azt kérte, hogy támogassák riválisát. A tömeg pedig jobbára ezúttal hallgatott a szavára. Jobbára, mert különösen hűséges kaliforniai hívei például kivonultak a teremből.

„Az igen szavazat győzött” – mondta az elnökasszony, miután közfelkiáltással szavaztatta meg a philadelphai Wells Fargo Centerben összegyűlt pártaktivistákat.

Mindezzel Hillary Clinton és pártja történelmet írt. Már 96 év telt el azóta, hogy az Egyesült Államokban a nők választójogot kaptak és csak most lett meg az első női elnökjelölt. Clinton 25 évet töltött a közéletben. Volt már egészségügyi reformot megkísérlő first lady, szenátor és külügyminiszter.

A konvención a demokraták azt próbálták hangsúlyozni, hogy Trumppal szemben nem a félelem és az elzárkózás, hanem a remény és a befogadás pártjának tagjai. A pódiumon megindító beszédeket mondtak a rendőrök által megölt fekete fiatalok anyái és a színesbőrű volt igazságügyminiszter, Eric Holder is, aki viszont arról beszélt, hogy tisztelni és segíteni kell a rendőröket.

Clinton érdemeit helyi politikusok, szociális munkások és színészek sorolták, az est sztárattrakciója azonban férje, a volt elnök, Bill Clinton volt.

Az ex-elnök végig papír nélkül egy mélyen személyes beszéddel, anekdotázva megmutatta, hogy még mindig miért ő a világ egyik legjobb szónoka. Letette a garast a bevándorlók és az Amerikát szerető muszlimok befogadása mellett, méltatta feleségének a jogvédelemben elért eredményeit és azt mondta: „ez a lány az” aki a leginkább elhozhatja a változást.

Korábban a pártdelegátusok a játékszabályok szerint is lefolytatták a formálissá vált jelöltválasztást, amit Clinton 2842 szavazattal nyert Sanders 1865 voksával szemben.

Hillary Clintonra máris nagy feladat vár – míg korábban magabiztosan vezetett, most már 2 százalékpontra lemaradt Donald Trump mögött. November 8-ig van lehetősége arra, hogy riválisa elé ugorjon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

A Kínai Népköztársaság (vagyis Kína) fokozza a nyomását a Kínai Köztársaságra (Tajvan), azzal fenyegetve a „kvázi független” szigetet, hogy akár háborút is kockáztatnak a céljaik eléréséhez. A potenciális forgatókönyvek száma egyre növekszik, az óvatos megközelítéstől a pusztító háborúig bármit lehetségesnek tartanak a szakemberek. Ez az Egyesült Államok lehetséges közbelépésére is hatást gyakorol. A cikkben annak járunk utána, hogy miként indulhat meg a háború a Távol-Keleten, és erre milyen válaszokat adhat a washingtoni vezetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×