Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Ismét életfogytiglanra ítélték Murszit

Egy kairói bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte szombaton egy más vádlottakat is érintő kémkedési ügyben Mohamed Murszi volt egyiptomi elnököt, akit korábbi perekben már sújtottak ugyanezzel a büntetéssel, sőt tavaly már halálra is ítéltek.

A mostani döntés olyan "kémügyben" született, amelyben a vádlottak állítólag Katarnak adtak át titkos, Egyiptom biztonságát érintő információkat. Összesen tizenegyen álltak bíróság előtt a perben, amelyben Murszi "illegális szervezet" irányítása és az említett dokumentumok Katarba juttatása miatt kapott életfogytiglani börtönt - ez Egyiptomban 25 évi elzárásnak felel meg.

A többiek közül hat vádlottat halálbüntetésben részesítettek, köztük az al-Dzsazíra pánarab hírtévé két munkatársát. A hírügynökségek szerint a volt elnök annak köszönheti viszonylag enyhébb büntetését, hogy felmentették őt a "kémkedés" vádja alól, ami vélhetően azt jelenti, hogy csupán közreműködő volt az ügyben.

Az ítélet ellen fellebbezéssel élhetnek a vádlottak.

A hatalomból 2013 júliusában a hadsereg által eltávolított volt elnököt már három korábbi perben súlyosan büntette az igazságszolgáltatás, így már kiróttak rá húsz évi, illetve életfogytiglani büntetést, sőt tavaly májusban halálra ítélték, azzal a váddal, hogy "külföldi fegyveresek" segítségével kitört börtönéből a 2011-es egyiptomi felkelés első napjaiban. Akkor elítélték az iszlamista exelnök mögött álló Muzulmán Testvériség szervezet vezetőjét, Mohamed Badíét, és a mozgalom egyik legismertebb támogatóját, az évtizedek óta katari száműzetésben élő iszlám hitszónokot, Júszuf el-Karadávit is.

A Murszira vonatkozó halálos ítéletet az egyiptomi előírásoknak megfelelően véleményezte és megerősíttette az ország legfőbb vallási méltósága, a nagymufti is. Szinte ezzel egy időben született tavaly az életfogytiglani szabadságvesztésről szóló, már említett első ítélet, amelyben Murszit azzal vádolták, hogy külföldi szervezeteknek kémkedett Egyiptomon belüli terrortámadások végrehajtásának céljából.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×