Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.15
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Mogherini: vannak nagyon aggasztó elemei a szíriai orosz fellépésnek

Az orosz beavatkozás Szíriában nyilvánvalóan "game changer", vagyis olyan új tényező, amely alapjaiban változtatja meg a helyzetet - hangoztatta hétfőn, az Európai Unió külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője újságíróknak nyilatkozva.

Hozzátette, hogy az orosz fellépésnek vannak "nagyon aggasztó elemei", például Törökország légterének megsértése.

Az uniós diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a légicsapásoknak az Iszlám Állam (IÁ) és az ENSZ által meghatározott más terrorszervezetek ellen kell irányulniuk, s össze kell hangolni a nemzetközi közösség tevékenységét. Máskülönben ez nagyon kockázatos - húzta alá Federica Mogherini.

Mint mondta, arra számít, hogy a tagállamok egységesen kiállnak az ENSZ mellett, hogy elkezdődhessen a politikai átmenet.

Bassár el-Aszad szíriai elnök szerepéről a külügyi főképviselő azt mondta: a konfliktus minden releváns tényezőjét le kell ültetni a tárgyalóasztal köré.

Az uniós tanácskozásra érkező külügyminiszterek is korábbi megnyilatkozásaiknál óvatosabban fogalmaztak a szíriai elnökkel kapcsolatban. Az uniós álláspont hivatalosan egyelőre az, hogy Aszadnak mennie kell, ám most több külügyminiszter is arról beszélt, hogy Aszadot is be kell vonni a politikai párbeszédbe, legalább annak érdekében, hogy az átmenetről lehessen vele tárgyalni. Ezt az álláspontot képviselte például a dán külügyminiszter, Kristian Jensen.

Linas Linkevicius litván tárcavezető arról beszélt, hogy Aszad "nem lehet része Szíria jövőjének". Az orosz beavatkozással kapcsolatban elmondta: tartózkodni kell az egyoldalú akcióktól, a támadásokat az Iszlám Államra kell összpontosítani.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter is úgy vélte, hogy az orosz beavatkozás "bizonyos értelemben game changer", és erre reagálni kell, mint mondta: az EU túl sokat spekulált Aszad jövőjével kapcsolatban, most viszont a jelenlegi helyzetet kell megoldani.

"Aszad ismét tényező lett, amit figyelembe kell venni. Vágyálmokra nem lehet stratégiát építeni, csak a valóságra" - húzta alá Lajcák, hozzátéve: "nem az a kérdés, kit szeretünk vagy kit nem, hanem, hogy ki számít, és Aszad most ismét releváns tényező".

Philip Hammond, az Egyesült Királyság külügyminisztere arra az álláspontra helyezkedett, hogy hosszú távon nem szabad Bassár el-Aszaddal számolni.

"Azzal kapcsolatban rugalmasak lehetünk, hogy hogyan és mikor távozik, de hosszú távon ő nem lehet megoldás, mert azzal az egész ellenzéket az Iszlám Állam karjaiba lökjük, és ezt semmi esetre sem akarhatjuk" - húzta alá Hammond.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×