Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.92
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Fehér Ház: Oroszország bekapcsolódásával rosszabb lett a helyzet

A washingtoni Fehér Ház véleménye szerint rontott a szíriai helyzeten Oroszország bekapcsolódása a harci műveletekbe.

Josh Earnest szóvivő csütörtöki tájékoztatója szerint súlyos hiba Oroszország képtelensége a célpontok megkülönböztetésére, és Moszkva ennek meg fogja fizetni az árát. Nem zárta ki, hogy ennek "hivatalos diplomáciai következményei" is lesznek.

Egy kérdésre válaszolva a szóvivő nem tudta megerősíteni azokat a híreket, hogy iráni csapatok harcolnak Szíriában. Ha ez igaznak bizonyul, akkor azt illusztrálja, hogy az orosz beavatkozás miatt rosszabb lett a konfliktus - mondta. Azt "nagyon valószínűtlennek" vélte, hogy Oroszország meg tudja semmisíteni az Iszlám Államot, ha támogatja az Aszad-rendszert.

Earnest közölte, hogy megtartották az első, videókonferenciás katonai konzultációt annak érdekében, hogy ne legyen zavar a két ország szíriai hadműveleteiben. Az amerikai és orosz katonai vezetők egy órán át tárgyaltak a kérdésről. Nem zárta ki, hogy rátérnek a szíriai célpontok megvitatására is.

A Pentagon szóvivője szerint a megbeszélés "szívélyes és professzionális" volt. Ezt Moszkva is megerősítette.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×