Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.02
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Meghalt egy migráns egy magyar kamionban Calais-nál

Életét vesztette egy húszéves iraki migráns egy magyar kamionban a franciaországi Calais kikötője közelében - közölték kedden a helyi hatóságok.

A falemezeket szállító teherautó sofőrje reggel 8 óra körül a kikötőhöz vezető gyorsforgalmi úton ismeretlen okokból hirtelen fékezett, majd megállt, hogy ellenőrizze a szállítmányt. Ekkor fedezte fel a kamionban a férfi holttestét, aki a prefektúra szerint feltehetően a fékezés következtében ráboruló rakománytól halt meg.

A migráns két családtagjával bújt el a teherautóban, ők jól vannak.

A prefektúra az MTI-nek megerősítette, hogy a kamiont egy magyar állampolgárságú sofőr vezette. Az ügyben a Boulogne-sur-Mer-i ügyészség indított vizsgálatot. Az ügyész a délután folyamán ígért részletesebb tájékoztatást.

A La Voix du Nord című regionális lap honlapján közölt fotók szerint a teherautón a Waberer's felirat látható.

Hivatalos adatok szerint június 26. óta ez volt a tizenkettedik alkalom, hogy egy migráns a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút francia oldalán vagy annak közelében baleset vagy áramütés miatt meghalt.

Öt nappal ezelőtt egy tehervonat ütött el egy kiskorú szíriait az alagútban, amikor megpróbált átjutni Angliába.

Calais kikötővárosában és környékén mintegy 3 ezer külföldi, elsősorban kelet-afrikai, afganisztáni, iraki és szíriai él illegálisan felállított sátortáborokban, arra várva, hogy a La Manche-csatorna alatti alagúton áthaladó vonatokra felkapaszkodva, illetve a csatornát átszelő kompokon elbújva, átjusson a túlsó partra. A szigorú francia bevándorlási politika miatt ugyanis a migránsok között az a vélekedés terjedt el, hogy Nagy-Britannia szívesebben fogadja be a menekülteket, mint Franciaország.

Az észak-franciaországi Pas-de-Calais megyei határrendészet hétfőn jelentette be, hogy felszámolt egy afgán embercsempész-hálózatot, amely Nagy-Britanniába juttatott át illegális módon migránsokat. Két és fél hónapig tartó nyomozás után a rendőrök négy afgán állampolgárt vettek őrizetbe. Szeptember 18-án pedig egy albán hálózatot lepleztek el a Calais-hoz közeli Dunkerque városában.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×