Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.46
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Terroristagyanús eset Ausztriában

Eddig egy terroristagyanús eset volt Ausztriában - közölte az osztrák belügyminisztérium pénteken arra reagálva, hogy az állambiztonsági hivatal egyik volt vezetője, Gert Polli szerint az Európába tartó menekültek közül számtalan az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosa.

Polli a Krone című osztrák lap internetes kiadásának nyilatkozva elmondta: nagy a veszélye a teljesen ellenőrizetlen bevándorlásnak, az Iszlám Állam emberei ki tudják használni a jelenlegi helyzetet Európában, és ehhez fegyverre sincs szükségük.

A tárca szóvivője, Alexander Marakovits szerint nincs általános gyanú az Európába érkező menekültekkel szemben, és igen csekély annak az esélye, hogy ténylegesen terroristák jutnak be az országba.

"Természetesen tudjuk, hogy akadhatnak olyanok, akik magukat menekültnek kiadva akarják kihasználni a helyzetet, azonban az ilyen gyanú csak ritkán igazolódik be" - mondta a tárca szóvivője, és kiemelte: a menekültek többsége éppen ezektől az emberektől, vagyis az Iszlám Állam harcosaitól menekül.

Csütörtökön 7500 migráns érkezett Burgenlandba, és a hatóságok számításai szerint pénteken is nagyjából ugyanennyien érkeznek a tartományba. Péntek éjfél és reggel hét óra között már 4500 menekült érkezett Miklóshalmára (Nickelsdorf), szállításukat folyamatosan oldották meg. A Nova Rock csarnokban mintegy négyszázan töltötték a csütörtök éjszakát. Pénteken Gerald Klug védelmi miniszter is kilátogatott a miklóshalmai határszakaszhoz.

Szeptember közepe óta országszerte csaknem 1500 katona teljesít szolgálatot és segédkezik a menekültek ellátásában.

Egy másik határszakasznál, Rábakeresztúr településnél nyugodt a helyzet, nagyjából negyven ember lépte át a határt éjszaka.

A stájerországi és a szlovéniai határszakaszon szintén nyugalom volt, kora délutánig nem érkezett menekült a környékre. A Vöröskereszt tájékoztatása szerint csak néhányan léptek át a határon. Péntek délelőtt Grazban csaknem 400 menedékkérőt láttak el, a város főpályaudvarán 30-40 menekült volt, ők önállóan érkeztek ide, és a továbbutazásra vártak. A stájerországi katonai parancsnokság közlése szerint Spielfeld és Bad Radkersburg települések mellett Langegg, Murafigye (Mureck) és Sicheldorf közelében is katonai erőt vetnek be a feladatok ellátására és a rendőrség segítésére. Pénteken összesen 330 katona teljesített szolgálatot a stájerországi-szlovén határ mentén.

Salzburgban a kora délutáni órákban megtelt a pályaudvar parkolója menekültekkel, ezért a város illetékesei arra kérték a bécsi és a déli országrészben dolgozókat, hogy lassítsák a menekültek szállítását. Csütörtökön több busz és este egy különvonat is indult Németország irányába, azonban pénteken újra úgy látszott, hogy a 800 ember befogadására alkalmas parkolóház ismét tele lesz. A freilassingi határátkelőnél délután 600-an várták, hogy beléphessenek Németországba.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×