Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
326.03
bux:
144219.11
2026. november 3. kedd Győző

Szigorítaná az embercsempészek büntetését Románia

A román belügyminisztérium szigorítaná az embercsempészek ellen kiróható szankciókat - derült ki hétfőn a szaktárca hétfői közleményéből.

A minisztérium törvénymódosító indítványt dolgozott ki, amely szerint az embercsempészeten tetten ért személyek ellen legkevesebb öt év börtönbüntetést kell kiszabni az eddigi három év helyett. A felső határ elérheti a 12 évet a jelenlegi 10 év helyett, amennyiben az embercsempész embertelenül bánik a migránssal.

Az indítványt Gabriel Oprea belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes kezdeményezte, célja az embercsempészet visszaszorítása. Az indítvány előírja az embercsempészetből szerzett anyagi haszon és az illegális tevékenység során használt eszközök elkobzását is.

A közlemény szerint a román szaktárca így akarja hatékonyabbá tenni az embercsempészet elleni harcot és annak megelőzését. A szigorítást Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai teszik szükségessé - hangsúlyozza a minisztérium.

A bukaresti kormány a múlt héten fogadta el a 2015-2018-as időszakra szóló nemzeti bevándorlási stratégiát és a 2015-ös évre szóló migrációs akciótervet, amely prioritásnak tekinti az illegális bevándorlás és az embercsempészet elleni küzdelmet.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×