Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
326.03
bux:
144219.11
2026. november 3. kedd Győző

Időszakos menekültstátuszt szorgalmaz az osztrák néppárt

Időszakos menekültstátusz alkalmazását szorgalmazza az Osztrák Néppárt (ÖVP), a kormánykoalíció kisebbik pártja hétfőn mutatta be javaslatát Bécsben.

Az ÖVP által összeállított tervezet szerint a menekültstátuszt odaítélésekor csak korlátozott ideig, legfeljebb három évig biztosítanák. Ha ezek után már nem áll fenn a menekültkérelemre jogosító körülmény, kiutasíthatják a menekültet az országból, ellenkező esetben viszont még két évig meghosszabbíthatják a dokumentum érvényességét. Amennyiben ezek után sem javul a menekült országában a helyzet, a státus határozatlan ideig lenne biztosítható.

Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter szerint korábban előfordult már hasonló gyakorlat, azonban most kötelező érvényűvé tennék ezt az eljárást.

Reinhold Mitterlehner alkancellár hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy az emberek "étlapról" válasszák ki Európában, hol akarnak menekültkérelmet benyújtani. A néppárti politikus szerint különbséget kell tenni a gazdasági menekültek és a valóban nehéz helyzetben levők között.

A bejelentéskor Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az uniós külső határok védelmét, valamint a menekülést kiváltó okok, köztük az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni fellépést szorgalmazta.

A párt javaslata kitér az embercsempészek elleni küzdelem fontosságára, a határ menti térségek fokozott ellenőrzésére, a szolgálatot teljesítők számának növelésére, valamint az embercsempészekkel szembeni törvényi szabályozás szigorítására.

Wolfgang Brandstetter igazságügyi miniszter úgy vélte: a kerítésépítés Európán belül azonban nem jelent megoldást.

A párt vezetése egyeztetést folytat koalíciós partnerével, az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ). Médiaértesülések szerint a szociáldemokraták támogatják a belügyminiszter javaslatát, erről Werner Faymann kancellár is említést tett egy hétfőn tartott sajtótájékoztatón. A szociáldemokrata politikus arról is beszélt, hogy Németország félelmei alaptalanok azzal kapcsolatban, hogy a menekültáradat az európai munkanélküliség emelkedéséhez járul hozzá, hiszen korábban szakképzett szíriai munkaerő áramlott Nyugat-Európába, csak később érkeztek gyengébben képzett emberek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×