A tagállamok környezetvédelmi miniszterei pénteken megállapodtak arról a tárgyalási mandátumról, amit az Európai Bizottság és a tagállamok képviselnek majd a decemberi párizsi globális klímacsúcson.
Hírek szerint a mandátum véglegesítését elsősorban a lengyel álláspont módosulása tette lehetővé, ami szakértők szerint részben inkább csak megfogalmazásbeli változtatásoknak volt köszönhető. Megfigyelők ennek kapcsán emlékeztetnek arra, hogy Lengyelországban októberben választások lesznek, és a sokak szerint esélyes ellenzéki Jog és Igazság Párt álláspontja, tekintettel a még mindig jelentős lengyel szénvagyonra, meglehetősen korlátozásellenes.
A korábbi mandátumjavaslatban még 60 százalékos kibocsátás-csökkentési szándék szerepelt 2010-hez viszonyítva, amit Varsó nem tudott felvállalni. A kompromisszum végül az 50 százalék deklarálása lett, amit viszont 1990-hez viszonyítanak, (és ami így szakértők szerint tényleges tartalmát tekintve ugyan megegyezik az eredeti javaslattal, csak éppen a kisebb százalékmutató egyes körökben "megnyugtatóbban" hangzik).
Fontos - más országok által is támogatott - módosítás még a szövegben, hogy a századfordulóra (2100-ra) végül a kibocsátásban nem a teljes szénmentesítést, hanem a teljes "klímasemlegességet" célozták meg. Ez lengyel elképzelések szerint bizonyos mértékig nyitva hagyja a szénalapú energiatermelést a jövőben is, ha például sikerül közben nagyüzemivé tenni a széndioxid megkötést és tárolást (carbon capture and stockage). Mindeközben a megfogalmazás értelemszerűen szimpatikus az atomenergia fenntartásában érdekelt tagországok körében (így Franciaországban, de a magyar kormányálláspont számára is).
Szakértők emlékeztetnek rá, hogy szemben egyes félreértésen alapuló értelmezésekkel, a 2050-re és a 2100-ra érvényes célszámok (50 és 100 százalék) már nem kizárólagosan EU-vállalások, hanem az EU által a konferencián elérni kívánt globális célkitűzések. Miguel Arias Canete klímaügyi biztos újfent megerősítette a pénteki brüsszeli környezetvédelmi tanácsülés után: az EU csak akkor fog bármilyen megállapodást aláírni Párizsban, ha az globális szinten is kellően ambiciózus lesz, aminek lehetséges/kívánatos mértékét tehát ezek az elvárások fejezik ki számszerűsítve is.
Mindez különösen annak fényében fontos, hogy az EU tárgyalási mandátuma lényegesnek tartja, hogy a leendő globális megállapodás vállalásai valamennyi érintett számára "jogilag kötelező hatállyal" bírjanak. Cserébe a miniszterek megerősítették az EU készségét arra, hogy részt vállaljon a még a koppenhágai klímakonferencián elhatározott - csekély forrásokkal rendelkező országok segítését célzó, és tervek szerint 2020-ra már 100 milliárd dollárra rúgó - ENSZ "zöld alap" finanszírozásából, (a végső szót persze a pontos mértéket illetően már az EU pénzügyminisztereinek kell majd kimondaniuk). Jelenleg a "zöld alapba" mintegy 10 milliárd dollár érkezett, aminek több, mint a felét az EU állta.
További lényeges eleme még a pénteken elfogadott uniós álláspontnak, hogy 5 évenkénti felülvizsgálati mechanizmust szorgalmaz a reménybeli megállapodás végrehajtásához.
Tovább részletek a BruxInfo cikkében.




