Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Kerry: a szír elnöknek távoznia kell a hatalomból

Bassár el-Aszad szír elnöknek távoznia kell a hatalomból, de ennek időpontját és módját a szíriai rendezést érintő tárgyalások révén kell majd meghatározni - fejtette ki szombaton Londonban John Kerry amerikai külügyminiszter, aki brit kollégájával, Philip Hammonddal találkozott.

Az amerikai diplomácia vezetője a tárgyalások után újságíróknak nyilatkozva szükségesnek látta, hogy Oroszország és Irán is vesse latba befolyását, és bírja rá Aszadot a tárgyalásokra. Kerry szerint sürgősen újabb erőfeszítéseket kell hozni egy politikai megegyezés érdekében, amely véget vethetne az immár négy éve folyó polgárháborúnak és az egyre mélyülő szíriai menekültválságnak.

"Mi készen állunk a tárgyalásokra. Aszad vajon szintén készen áll arra, hogy érdemben tárgyaljon? Oroszország készen áll-e arra, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse őt?" - tette fel a kérdést az amerikai külügyminiszter.

Kerry leszögezte, hogy Aszadnak végül távoznia kell a hatalomból, de ennek nem egyik napról a másikra vagy egyik hónapról a másikra kell megtörténnie. Olyan folyamatnak az eredményeként kell távoznia, amely során a konfliktus minden szereplőjének egyetértésre kell jutnia a menetrendet illetően - tette hozzá. Ezzel az állásponttal a vendéglátó Philip Hammond egyetértett.

Kerry aggodalmát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy Moszkva vadászgépeket küldött Szíriába, ez ugyanis szerinte veszélyt jelenthet az Egyesült Államokra és szövetségeseire. Kifejezte reményét, hogy "nagyon hamar" megkezdődnek a tárgyalások Washington és Moszkva között a szíriai helyzetről. Amerikai tisztségviselők korábban közölték: Moszkva pénteken néhány vadászgépet küldött egy szíriai támaszpontra. Oroszország azt állítja, hogy szíriai katonai jelenléte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelmet szolgálja - csakhogy ez utóbbinak nincs légiereje.

Josh Earnest fehér házi szóvivő az előző napon egyébként már jelezte: Washington szívesen venné, ha Oroszország részt venne az Iszlám Állam (IÁ) elleni nemzetközi katonai koalícióban. "Ezért vagyunk továbbra is nyitottak a taktikai, gyakorlati megbeszélésekre" - tette hozzá. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő válaszul közölte, hogy Moszkva kész párbeszédet folytatni Washingtonnal Szíria kérdésében. "Sosem utasítottuk el a párbeszédet az Egyesült Államokkal. Nyitottak vagyunk rá a közös érdekek terén, beleértve Szíriát" - mondta.

A pénteki nap folyamán Ashton Carter amerikai és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter telefonon beszélt egymással. Több mint egy év után ez volt az első alkalom, hogy a két politikus eszmecserét folytatott, amióta megromlott a kapcsolat a két ország között az ukrajnai konfliktus miatt. Peter Cook, a Pentagon szóvivője szerint a két védelmi miniszter kifejezte reményét, hogy az orosz katonai jelenlét szíriai növekedése és az Iszlám Állam elleni küzdelem összhangban lesz egymással.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×