Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Az iraki kormányerők behatoltak a ramádi Anbár Egyetemre

Az iraki biztonsági erők behatoltak vasárnap a Ramádi határán fekvő Anbár Egyetemre, és összecsaptak az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet fegyvereseivel - tudatta közleményben az egyesített műveleti parancsnokság.

A lázadók által parancsnoki bázisként használt épületegyüttes visszafoglalása segítheti a kormány erőfeszítését, hogy ellenőrzés alá vonja a legnagyobb iraki kormányzóság, al-Anbár székhelyét, Ramádit, amely május 17-én került az IÁ kezére.

Falih el-Eszávi, az el-anbári tartományi tanács tagja elmondta, hogy különleges erők, a hadsereg és a szövetségi rendőrség vasárnap hajnalban hatoltak be az egyetemre, és sikerült teljes ellenőrzésük alá vonni az épületegyüttest.

A terrorellenes erők szóvivője a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy a katonáknak az amerikai vezetésű szövetségesek légicsapásai által támogatott meglepetésszerű támadásnak köszönhetően tudták visszafoglalni az egyetemi épületegyüttest.

A parancsnokság közleménye szerint a terrorelhárító erők folytatják az épületek átkutatását, a bombák eltávolítását és az utak megtisztítását.

Abdel-Amír al-Hazrádzsi, az el-anbári terrorelhárító elit egység parancsnok-helyettese az AFP francia hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a kormányerők súlyos anyagi és emberveszteséget okoztak a lázadóknak.

A szövetségesek légitámadásainak támogatásával az iraki erőknek sikerült körülzárni a nyugat-iraki tartomány két nagyvárosát, Ramádit és Falludzsát. Csak július 24-én az amerikai légierő öt hullámban támadta Ramádit, és megsemmisítette az IÁ több állását.

Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×