Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

ENSZ-békefenntartókat öltek meg Maliban egy rajtaütésben

Legalább hat ENSZ-békefenntartó vesztette életét egy rajtaütésben Mali északi részén csütörtök reggel, és öt kéksapkás megsebesült - közölte a világszervezet mali missziójának (MINUSMA) szóvivője.

A merénylet elkövetését az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) nevű észak-afrikai dzsihadista csoport vállalta magára.

A mali ENSZ-misszió illetékesének tájékoztatása szerint a békefenntartók konvoját terroristák támadták meg Timbuktutól 45 kilométerre délnyugatra. A merénylet áldozatai mindannyian Burkina Fasó-i katonák voltak. A sebesültek közül többen súlyos állapotban vannak.

A támadásban a békefenntartók két járműve megsemmisült.

Maliban 2012-ben egy katonai puccsot követően az északi országrészt tuareg lázadók és iszlamista fegyveres csoportok foglalták el, majd az iszlamisták kiszorították a tuaregeket, saríát (iszlám jogrendet) vezettek be az általuk ellenőrzött területeken, és hadjáratot indítottak az ország déli része és a főváros, Bamako ellen. Előrenyomulásuknak Franciaország katonai intervenciója vetett véget 2013-ban.

Mali közrendjének stabilizálásában azóta 3000 francia katona működik közre, akik az ENSZ mali békefenntartó missziójához csatlakozott afrikai csapatokkal együtt rendszeresen hajtanak végre hadműveleteket a szélsőséges fegyveres csoportok ellen.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×