Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.38
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Több ezren tüntettek Venezuelában az élelmiszerhiány miatt

Az ellenzék felhívására több ezren tüntettek Venezuelában Nicolás Maduro elnök és kormánya ellen a boltok akadozó élelmiszer-ellátása és az elszaladó infláció miatt.

A demonstrálók a venezuelai ellenzéki szövetség, a Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) felhívására vonultak a főváros, Caracas utcáira szombaton.

Eközben az elnök megismételte korábbi véleményét, miszerint az országban gazdasági háború zajlik. Azzal vádolt meg vállalatokat, hogy ártani akarnak a népnek, és rejtegetik az élelmet.

Henrique Capriles, az ellenzék vezéralakja ezzel szemben Nicolás Madurót tette felelőssé a kialakult helyzetért. Egy másik ellenzéki politikus, María Corina Machado volt képviselő úgy vélekedett, hogy a kormány a végnapjait éli. "Maduro maga a káosz" - mondta a tüntetésen.

A venezuelai gazdaság recesszióban van, és hónapok óta küzd a kőolaj egyre csökkenő árának hatásai ellen. A dél-amerikai állam devizabevételeinek 90 százaléka az olajkereskedelemből származik. Az országban tavaly 60 százalék feletti volt az infláció, a venezuelaiak év eleje óta arra kényszerülnek, hogy sorba álljanak a szupermarketek előtt, hogy hozzájussanak olyan alapvető élelmiszerekhez, mint a liszt.

Hiánycikk több higiéniás termék, többek közt a babapelenka is. Sok terméket hetek óta nem lehet kapni, a boltok polcai üresek.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×