Infostart.hu
eur:
363.75
usd:
324.4
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Megkezdte a 2016-os választásokra való felkészülést az MKP

Megkezdte a felkészülést a Szlovákiában jövőre esedékes parlamenti választásokra a Magyar Közösség Pártja (MKP), amelynek választási listájára olyanok is felkerülhetnek majd, akik nem tagjai a pártnak - jelentette be a felvidéki magyar párt Országos Tanácsának (OT) szombaton Pozsonyban tartott ülését követően a párt vezetése.

"A mai nap legfontosabb döntése az, hogy az MKP megnyitja kapuit a nem párttagok előtt is" - jelentette ki Berényi József MKP-elnök. Ez azt jelenti, hogy a 2016-os parlamenti választásokon párton kívüli, független jelöltek is felkerülnek a választási listára, közülük valaki az első tíz közé, vagyis a párt sikere esetén befutó helyet kaphat.

Berényi József rendkívül fontosnak nevezte ezt az egyhangúlag hozott döntést, mondván, azt mutatja, hogy pártja nyitott és a lehető legszélesebb körben szeretné megszólítani a magyar választókat. "Mi a magyar összefogás listáját szeretnénk így kialakítani" - hangsúlyozta az MTI-nek adott válaszában az MKP elnöke, aki szerint a döntést részint a "vérfrissítés" szükségessége miatt, részint pedig azokból a pozitív tapasztalatokból kiindulva hozták, amelyeket a párt a tavaly ősszel tartott helyhatósági választásokon szerzett. Az MKP akkor országosan a harmadik legjobb eredményt érte el.

"A helyhatósági választásokon elért sikerben, például Dunaszerdahelyen, az is közrejátszott, hogy párton kívüliek is voltak a listán, így az MKP hagyományos támogatóin kívül mások is megszavazták jelöltjeinket" - fejtette ki Berényi József, hozzátéve, hamarosan megkezdik az egyeztetéseket a szóba jöhető érintettekkel, a választási lista összetételéről pedig júniusig születik meg a döntés.

A Bugár Béla vezette Most-Híd szlovák-magyar vegyespárttal való együttműködés lehetőségét firtató kérdésre Berényi elmondta: nagyon negatívan értékelték, hogy a Most-Híd már a helyhatósági választások után leszögezte, nem kíván együttműködni a parlamenti választásokon az MKP-val.

A közvélemény-kutatások tartósan - gyakorlatilag két éve - azt mutatják, hogy az MKP támogatottsága meghaladja a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

Berényi József újságírói kérdésre közölte, hogy támogatják a család védelmében indított kezdeményezést. Az MKP a hagyományos családmodellt támogatja, ezért arra ösztönzi szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a februárban tartandó népszavazáson, és ezen értékek alapján döntsenek - idézett az MKP politikusa a párt elnöksége által e témában pénteken elfogadott határozatból. Hozzátette: bár a referendum egyes kérdései kapcsán más-más válaszok fogalmazódhatnak meg, abban nincs vita közöttük, hogy a házasság és a tradicionális család egy férfi és egy nő közötti kapcsolatra épül.

A Családért Szövetség (AZR) ernyőszervezet által kezdeményezett referendumon három kérdésre adhatnak választ a résztvevők. Egyetértenek-e azzal, hogy házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre, azonos nemű párok ne fogadhassanak örökbe gyermeket, valamint hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, amelyeken a szexuális viselkedés, illetve az eutanázia a téma.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×