Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.03
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Miről lesz szó Tusványoson?

A 2014-es magyarországi választások, az első bálványosi tábor óta eltelt negyedszázad elemzése és a nemzetpolitika lesznek az idei, 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kiemelt témái - közölték a keddi kolozsvári sajtótájékoztatón a rendezvény erdélyi szervezői.

A Tusnádfürdőn július 22. és 27. között rendezendő tábor mottója Történetekből történelem lesz - mondta el Sándor Krisztina, a rendezvény politikai programfelelőse.

Hozzátette: idén is megpróbálják egymás mellé ültetni a különböző nézeteket valló erdélyi és magyarországi politikusokat. Erdélyi magyar-magyar párbeszédre és magyarországi-erdélyi párbeszédre lehet számítani, igyekeznek ugyanakkor a magyar-román párbeszédnek is helyet biztosítani a - rendezvény kezdeti és jelenlegi helyszíne alapján - Tusványosként emlegetett táborban. A rendezvényen, a hagyományoknak megfelelően, Orbán Viktor is előadást tart. A miniszterelnököt július 26-ra, szombatra várják Tusnádfürdőre.

Sándor Krisztina az MTI kérdésére válaszolva úgy vélte, idén jó esély van arra, hogy megvalósuljon Tusványoson az erdélyi magyar-magyar párbeszéd. "A korábbi pártpolitikai csatározásoktól függetlenül mindenkit meghívtunk a rendezvényre, hogy visszahozzuk azt a politikai vitakultúrát, amely a Tusványos brand oly fontos értéke" - jelentette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő Sándor Krisztina. Korábban több évben is előfordult, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői távol maradtak a rendezvénytől, melyet az ellenzékük politikai akciójának tekintettek.

Sándor Krisztina hozzátette, a román-magyar párbeszédre a novemberi romániai államfőválasztás miatt idén kevesebb esély mutatkozik.

A 25. alkalommal megszervezett Tusványos idén azzal idézi a múltat, hogy a kezdeti helyszínen, Bálványosfürdőn is tartanak egy megnyitót. Oda elsősorban azokat várják, akiknek a tábor elindításában volt szerepük.

A politikai témájú beszélgetéseken, vitákon túl idén is közel húsz sátorban zajlanak majd egy időben rendezvények. Esténként többek között az Edda, a Tankcsapda, a Quimby, a Heaven street seven, a Kiscsillag és a PASO zenekarok szórakoztatják a közönséget.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×