A Nemzetiszocialista Német Munkáspártot (NSDAP) vezető Adolf Hitler 1933. január 30-án lett Németország kancellárja. Néhány hónap alatt teljhatalomra tett szert, és totális egypártrendszert épített ki. A hadsereg bizalmát azonban nem sikerült megnyernie, a tábornokok nem sokra becsülték az egykori káplárt, és gyanakodva figyelték a nácik paramilitáris szervezetét, az SA-t (Sturmabteilung - rohamosztag), amelyben egy új, "forradalmi" hadsereg magvát látták.

Az addig jobbára a politikai ellenfelek megfélemlítésében, utcai harcokban jeleskedő, de 1934-re már több mint 4 millió rohamosztagos élén Ernst Röhm, Hitler egyik legrégibb harcostársa állt (ő volt az egyetlen, aki Adolfnak szólíthatta a Führert). Röhm komolyan vette a szociális demagógiát, és a "második forradalom" szükségességéről szónokolt, amely a kommunistákat, a zsidókkal azonosított kapitalistákat és a reakciós konzervatívokat egyaránt elsöpri. Ezzel magára haragította a Hitlert támogató nagyiparosokat, a hatalmi harcok során pedig maga ellen fordította a náci párt szinte minden fontos vezetőjét is. Hitlert vezetőtársai meggyőzték arról, hogy Röhm francia pénzen puccsot szervez ellene, és az állítólagos összeesküvésbe belekeverték a Hitler által gyűlölt, a náci pártot egykor megalapító Gregor Strassert is.

A Führer azután szánta el magát a cselekvésre, hogy a hadsereg ultimátumban szólította fel az SA létszámának csökkentésére, befolyásának korlátozására, Röhm viszont nyíltan szembehelyezkedett mindezzel. Időpontnak június 30-át választotta, amikor az SA teljes vezetősége a bajorországi Bad Wiesseeben ülésezett. Titokban a helyszínre repült, és hajnali négy órakor személyesen tartóztatta le Röhmöt meg az SA vezérkarát. A szervezet több vezetőjét érkezésükkor, a vasútállomáson gyűjtötték be. Az őrizetbe vetteket egy müncheni fogházba vitték, és többségüket kivégezték. Röhm megtagadta, hogy öngyilkosságot kövessen el ("ha meg kell halnom, tegye ezt Adolf maga - mondta), ezért őt július 1-jén két SS-legény lőtte agyon.

A tisztogatás nem korlátozódott a barnaingesekre: Hitler egy füst alatt leszámolt régi ellenségeivel és konzervatív ellenzékével is. Röhmék letartóztatása után megsürgönyözte Berlinbe a Kolibri kódot, Göring pedig útjára indította az SS (Schutzstaffel - védőosztag) kivégzőcsapatait. Az SS-t Hitler hozta létre még az 1920-as évek második felében az SA ellensúlyozására. A következő 48 órában nemcsak az SA még szabadon maradt vezetőit vadászták le, hanem egy korábban összeállított lista alapján kivégezték egyebek közt Strassert, von Schleicher volt kancellárt, Gustav von Kahrt, az 1923-as müncheni sörpuccs leverőjét, Franz von Papen alkancellár titkárát és egyik közeli munkatársát. (A Hitler kancellári kinevezését elősegítő von Papent csak rövid időre tartóztatták le, és ezután hamarosan lemondott az alkancellárságról). A hivatalos adatok szerint 81 embert végeztek ki (a valós szám több száz lehetett) és több ezer ember került börtönbe.

A közvélemény - noha ekkora vérengzést nem lehetett titokban tartani - csak majdnem két héttel később értesült az eseményekről, amikor Hitler a parlament július 13-ai ülésén bejelentette egy Röhm által szervezett puccs eltiprását. "Ebben a pillanatban én vagyok a felelős a német nép sorsáért, így én lettem legfőbb bírája is. Parancsot adtam egy árulás vezetőinek kivégzésére, és arra, hogy égessék ki a kútmérgezőknek ezt a fekélyét a nyers húsig. Tudja meg a nemzet, hogy a belső renden és biztonságon alapuló létezését nem fenyegetheti büntetlenül senki! És tudja mindenki, hogy aki kezet emel az államra, annak osztályrésze a halál!" - mennydörögte a Führer a rádió által is közvetített beszédben, a törvény fölé helyezve önmagát.

A rendeleti kormányzásra feljogosított Hitler július 3-án egyetlen paragrafusból álló törvényt bocsátott ki, amely utólag törvényesnek minősítette a június 30-ai és azt követő tisztogatásokat. Ebben a neves jogász, Carl Schmitt fogalmazta meg az esemény jogi igazolását: Der Führer schützt das Recht (A Führer védi a jogrendszert). A Goebbels által irányított suttogó propaganda azt terjesztette, hogy Hitler a káosztól mentette meg az országot, illetve hogy lényegében a homoszexuális praktikák kiirtása történt meg. (Köztudott volt az SA több vezetőjének homoszexuális beállítottsága.)

A hosszú kések éjszakája után Hitler hatalmát senki és semmi nem veszélyeztette többé: a hadsereg hűséget esküdött neki, az SA elvesztette jelentőségét, helyét az SS vette át.