Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
332.41
bux:
121564.41
2026. január 16. péntek Gusztáv

Délután kiderül, befut-e Juncker

Elkezdődött péntek délelőtt Brüsszelben az Európai Unió állam- vagy kormányfőit tömörítő Európai Tanács ülése, amelynek legnagyobb érdeklődésre számot tartó napirendi pontja, hogy a testület várhatóan a délután folyamán megnevezi, kit jelöl az Európai Bizottság élére.

Az elnököt a Lisszaboni Szerződés értelmében aztán immár az Európai Parlament feladata megválasztani. Diplomaták a csúcstalálkozó előtt úgy fogalmaztak, hogy nagy meglepetés lenne, ha az állam- vagy kormányfők végül nem Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnököt neveznék meg jelöltként.

Junckert az Európai Néppárt küldöttei választották meg csúcsjelöltjüknek, mint akit a brüsszeli testület élén szeretnének látni, az Európai Parlament legjelentősebb pártjai pedig abban állapodtak meg, hogy neki, mint a legtöbb mandátumot szerző párt jelöltjének kellene lehetőséget kapnia, hogy megpróbálja maga mögé állítani a többséget az Európai Parlamentben.

Jean-Claude Juncker kiválasztását David Cameron brit miniszterelnök ellenzi a legvehemensebben, aki a csúcsra érkezve is leszögezte: nem tartja megfelelő embernek Junckert a posztra. Cameron már korábban közölte, hogy mindezidáig példa nélkül álló módon szavazást fog kérni a jelöltről. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth Rádióban reggel szintén azt mondta, hogy nem támogatja Juncker megválasztását.

Az uniós szerződések értelmében az Európai Bizottság elnökének személyére a tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács tesz javaslatot az Európai Parlamentnek, az EP-választások eredményeinek figyelembevételével. A jelöltről ezt követően a 751 tagú uniós parlament szavaz, megválasztásához egyszerű többségre van szükség. Ha nem kapja meg a többségi támogatást, az állam- és kormányfői tanács új jelöltet javasol.

Gianni Pittella, az Európai Parlament ügyvivő elnöke, akivel a csúcs előtt mindig eszmét cserélnek a tagállamok vezetői, így figyelmeztette a Lisszaboni Szerződést is megszövegező Európai Tanács tagjait: "Ha ilyen otrombán figyelmen kívül hagyják a választók akaratát, akkor senki se lepődjön meg, ha az emberek mindörökre hátat fordítanak Európának".

Az Európai Tanács pénteki megbeszéléseinek napirendjén energia- és klímaügyek, a bel- és igazságügyi együttműködés jövője, a gazdaságpolitikák összehangolását szolgáló úgynevezett európai szemeszter szerepel, valamint a tagállamok vezetői várhatóan üdvözlik, hogy Litvánia jövő év elejétől bevezetheti az eurót, és támogatásukról biztosítják, hogy Albánia tagjelölt státust kapjon.

Az ezt követő munkaebéden a tagállamok vezetői külön eszmecserét folytatnak Ukrajna elnökével, Petro Porosenkóval, és áttekintik az ukrajnai válság legutóbbi fejleményeit.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Miközben Donald Trump újra az amerikai gazdaság aranykoráról beszél, könnyen mutogathat az erősebb makroadatokra: szárnyal a tőzsde, bővül a GDP, csökken az infláció. A felszín alatt egyre több repedés látszik a növekedés szerkezetében, és egyre aggasztóbb strukturális kihívásokkal kell megküzdeniük: a növekedést döntően az AI-beruházások hajtják, miközben az ipari munkahelyek fogynak, a költségvetési pálya expanzív, míg a társadalmi különbségek mélyülnek. A látványos makromutatók mögött így egy erősen polarizált, szerkezetében feszültségekkel terhelt gazdaság körvonalazódik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×