Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
332.41
bux:
121564.41
2026. január 16. péntek Gusztáv

Cameron: Juncker nem a megfelelő személy

David Cameron brit miniszterelnök továbbra is úgy véli, hogy Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő nem a megfelelő személy az Európai Bizottság elnöki tisztségére.

Cameron péntek délelőtt Brüsszelben nyilatkozott erről újságíróknak, amikor megérkezett az EU-országok állam-, illetve kormányfői tanácskozásának második munkanapjára.

Cameron már előző este a nyugat-belgiumi Ypres-ben rendezett vacsorán - nevük mellőzését kérő források szerint - nagyon egyértelműen a többiek tudomására hozta, hogy a kérdésben egy jottányit sem változtatta meg álláspontját.

A brit kormányfő számos korábbi megnyilatkozása szerint azért ellenzi, hogy Juncker kerüljön az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének élére, mert túlságosan "föderalistának" tartja a korábbi luxemburgi miniszterelnököt.

A britek azt szeretnék elérni, ha az uniós intézményektől a tagállamok úgymond "visszakapnának" számos olyan hatáskört, amelyet korábban Brüsszelre ruháztak, és meglátásuk szerint ebben a törekvésükben gátat jelent a minél szorosabb európai integráció híveként ismert Juncker, aki a májusi európai parlamenti választásokat megnyerő, jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt jelöltje a bizottsági elnöki posztra.

Helle Thorning-Schmidt baloldali dán miniszterelnök - szintén az EU-csúcs pénteki ülésére érkezve - tapasztalt politikusként méltatta Junckert, aki szerinte a megfelelő ember a tisztség betöltésére.

Fredrik Reinfeldt néppárti svéd kormányfő ugyan nem ért egyet azzal, hogy az európai pártcsaládok mintegy elragadják a jelölés jogát a tagországok állam-, illetve kormányfői testületétől, de önmagában Juncker személyében nem látja a megválaszthatóság akadályát.

Elio Di Rupo szocialista párti belga miniszterelnök azt mondta, meg lehet érteni a brit álláspontot, de ez nem jelenti azt, hogy London megakadályozhatná "a többi 26 vagy 27 ország" közös döntését.

Werner Faymann szociáldemokrata pártállású osztrák kancellár szerint az uniós csúcsvezetőknek gyorsan döntést kell hozniuk, és Juncker mellett kell letenniük a garast.

Alexander Stubb, Finnország konzervatív miniszterelnöke szerint nem kell attól tartani, hogy Juncker megválasztása esetén Nagy-Britannia közelebb kerülne az EU-ból való kilépéshez.

Angela Merkel német kancellár az előző nap, a néppárti vezetők kortrijki találkozóján úgy vélte, "nem dráma", ha nem teljes egyöntetűséggel választják meg Junckert az bizottsági elnöki poszt várományosának. A Lisszaboni Szerződés e tekintetben minősített többséget ír elő.

A tagállami vezetők jelöltjéről az Európai Parlamentnek kell majd véglegesen döntenie, ott már elég az egyszerű többség.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Miközben Donald Trump újra az amerikai gazdaság aranykoráról beszél, könnyen mutogathat az erősebb makroadatokra: szárnyal a tőzsde, bővül a GDP, csökken az infláció. A felszín alatt egyre több repedés látszik a növekedés szerkezetében, és egyre aggasztóbb strukturális kihívásokkal kell megküzdeniük: a növekedést döntően az AI-beruházások hajtják, miközben az ipari munkahelyek fogynak, a költségvetési pálya expanzív, míg a társadalmi különbségek mélyülnek. A látványos makromutatók mögött így egy erősen polarizált, szerkezetében feszültségekkel terhelt gazdaság körvonalazódik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×