Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
332.06
bux:
120788.42
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kicsúszott az ellenőrzés alól Nyugat-Afrikában az Ebola-járvány

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezet szerint teljesen kicsúszott az ellenőrzés alól az Ebola-járvány Nyugat-Afrikában.

Bart Janssens, a szervezet műveleti igazgatója pénteken arról beszélt, hogy a nemzetközi orvos csoport elérte a reagálási képessége határát. Azt mondta, a nemzetközi szervezeteknek és a kormányoknak több szakértőt kell küldeniük a térségbe, hogy felvilágosító munkával megakadályozzák a betegség terjedését.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint az Ebolának eddig több mint 330 halálos áldozata volt Guineában, Sierra Leonéban és Libériában.

A járvány, amely tavaly ütötte fel a fejét Guineában, az utóbbi hetekben ismét rohamosan terjedt, és most először találtak megbetegedéseket a libériai fővárosban is.

"Meggyőződésem, hogy a betegség terjedése korántsem ért véget, továbbra is számos áldozata lesz, és ez lesz az eddig ismert legnagyobb járvány" - mondta Bart Janssens.

Fadela Chaib, a WHO szóvivője a héten közölte: a számos fertőzött település és a határokon átterjedő járvány miatt az eddigi Ebola-járványokat tekintve most állnak a legnagyobb kihívás előtt a szakértők.

"A járvány a jelek szerint nem csillapodik, a nemzetközi szervezetek és a kormányok koránt sem nyerték meg ezt a csatát" - fogalmazott Unni Krishnan, a Plan International nevű segélyszervezet katasztrófavédelmi vezetője.

Janssens szerint az érintett kormányok nem ismerték fel a helyzet súlyosságát. Az MSF bírálta a WHO-t is, amiért nem tesz eleget a vezetők ösztönzése érdekében, és hangsúlyozta: további szakértőkre van szükség, hogy megtaláljanak mindenkit, aki kapcsolatba kerülhetett a betegséggel.

Janssens elmondta: jelenleg az Orvosok Határok Nélkül 40 fős nemzetközi csapata dolgozik négy kezelőközpontban a térségben. "Most először fordult elő, hogy egy Ebola-járvány során az Orvosok Határok Nélkül nem tudott eleget tenni az igényeknek" - mondta.

Janssens szerint azért is nehéz a járvánnyal szembeszállni, mert olyan területen tört ki, ahol a lakosság rendkívül mobil, és olyan sűrűn lakott területeken terjed, mint a guineai és a libériai főváros. A betegség rendszerint Közép-, illetve Kelet-Afrika gyéren lakott területein jelenik meg, ahol általában lassabban terjed.

A félelmet keltő Ebola vírus Afrikában az 1970-es években jelent meg, a kórokozó vérzéses lázat vált ki, amely az esetek akár 90 százalékában halálhoz vezet.

Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Kormányinfó: hamarosan érkeznek a bejelentések, a választás is terítéken lehet

Kormányinfó: hamarosan érkeznek a bejelentések, a választás is terítéken lehet

Ma délelőtt 10 órakor áll a sajtó elé Gulyás Gergely és Vitályos Eszter, hogy a Karmelita Kolostorban ismertessék a legfrissebb kormányzati döntéseket. A tájékoztató kiemelt témája várhatóan a Sulyok Tamás államfő által április 12-re kitűzött parlamenti választás, valamint a szociális tűzifaprogram felső határ nélküli kiterjesztése lesz. Emellett a miniszter beszámolhat a KRESZ tervezett módosításáról, valamint a 2025-ös költségvetés végső számairól és az aktuális makrogazdasági kilátásokról is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×