Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
320.51
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Martonyi: "Új folyamatok indulhatnak a nukleáris fegyverek elterjedésében"

A nukleáris fegyverek elterjedésére is hatása lehet az ukrajnai válságnak - mondta az InfoRádiónak Martonyi János külügyminiszter a hágai atomcsúcs után.

"Önmagában véve nagy előrelépés, hogy találkoznak a világ legfontosabb vezetői. Elhatároztuk, hogy a nukleáris védettségi kérdés továbbra is nagyon fontos. Dolgozni kell a létező egyezmények végrehajtásán, másrészt új nemzetközi instrumentumokat kell kidolgozni" - mondta Martonyi János.

A külügyminiszter azt mondta: "ez összetett, széleskörű téma, alapvetően a nukleáris berendezéseket, radioaktív anyagokat fenyegető terrorcselekményekről szól, amely összefügg a nukleáris biztonsággal, nevezetesen az atomerőművek biztonságával, az atomfegyverek elterjedésével szembeni fellépéssel, a nukleáris leszerezéssel is."

A magyar diplomácia vezetője elmondta: "néhány ország felvetette azt, hogy abban az esetben, ha valamelyik ország nem tartja be azt a vállalását, hogy tiszteletben tartja egy másik állam területi integritását annak ellentételeként, hogy az lemond a nukleáris fegyverekről, akkor ez elindíthat egy olyan folyamatot, hogy néhány ország arra gondol, mégis szüksége van nukleáris fegyverekre, hiszen ez tudja teljes biztonsággal garantálni a területi integritását."

"Az 1994-es Budapesti Memorandumban Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Oroszország vállalták, hogy biztosítják Ukrajna függetlenségét, szuverenitását, területi integritását annak ellentételeként, hogy lemondott a nukleáris fegyvereiről" - mondta Martonyi János. Hozzátette: "felmerül a kérdés, mi történik most, hogy láthatóan ez a garancia nem működött, mit szólnak azok az országok, amelyek képesek lennének nukleáris fegyvereket előállítani".

Martonyi János azt mondta: "elvileg Ukrajnát is ide lehetne sorolni, fel is vetették: ha nincs ilyen garanciájuk, akkor újra kell ezt gondolni." Mint a külügyminiszter elmondta: "itt még nem tartunk, de jelzi, hogy súlyos dolgok történtek az elmúlt hetekben. Mindez új folyamatokat indíthat el a nukleáris fegyverek elterjedése területén."

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Kutyás alapítványok tevékenykedhetnek több idősek otthonában. Megválasztották az új Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) a fővárosi önkormányzat által delegált három tagját. Szerződésszegés miatt visszaveszik a gazdagréti Szent Angyalok Plébániától az ingyenesen használatába adott területet. Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, sorra születnek a döntések.

Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni

Új fejezet kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott életében ma este a Nemzetek Ligája nyitányával. A témában Csábi József, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban zajlik a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×