Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Ukrán válság - Gajdos István a magyar kormány közbenjárását kéri a nyelvtörvény ügyében

Határozottan elutasította a kisebbségi nyelvtörvény eltörlését, továbbá személyesen Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter közbenjárását kérte az ukrajnai magyar kisebbség jogainak védelme érdekében Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője vasárnap az MTI-nek adott nyilatkozatában.

A politikus szavai szerint 2012-ben egy igazán európai léptékű és szellemű nyelvtörvényt fogadott el Ukrajnában a parlament.

"E dokumentum regionális státuszt biztosított Ukrajnában számos kisebbségi nyelvnek, közöttük anyanyelvünknek, a magyarnak is. Magyarország vezetői, közöttük Orbán Viktor miniszterelnök is szorgalmazták e jogszabály valóra váltását, magyar közösségünk számára fontosnak nevezve azt" - fejtette ki.

Hangsúlyozta, hogy "az ukrajnai belpolitikai válság nyomán hatalomra kerülő erők közel sem európai hozzáállást tanúsítva eltörölték e progresszív nyelvtörvényt".

Gajdos István kifejezte meggyőződését, miszerint nem léphetnek fel a kisebbségek ellen azok, akik valóban Európába vágynak.

"Határozottan elutasítom a kisebbségi, így az ukrajnai magyarság jogainak szűkítését, és arra szólítom fel az ukrajnai, így a kárpátaljai magyarságot és szakmai szervezeteket, hogy ítéljék el a nyelvtörvény eltörlését. Egyben arra kérem a magyar kormányt, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök urat és Martonyi János külügyminiszter urat, minél előbb vegyék fel a kapcsolatot az ukrajnai illetékesekkel, járjanak el annak érdekében, ne csorbuljanak közösségünk jogai, nehogy azt a szvobodás (nacionalista Szabadság párti) Irina Farion nevével is fémjelzett törvénytervezetet fogadja el az ukrán parlament, amely totális egynyelvűsítéssel fenyeget Ukrajnában" - jelentette ki Gajdos István parlamenti képviselő, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×