eur:
389.22
usd:
361.65
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Korlátoznák a Velencébe látogató turisták számát

Az egyre növekvő turistaáradat miatt a látogatók számának korlátozását fontolgatják az olaszországi Velencében.

Évente 25 millió turista látogat a városba, ami naponta akár százezer, a farsang idején pedig akár 130 ezer vendéget is jelent.

"Kordában kell tartanunk a turisták számát. Ez azonban nem alapulhat társadalmi diszkrimináción. Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy anyagi helyzetétől függetlenül a városunkba látogasson. Velencét viszont mégis meg kell védeni valahogy" - hangsúlyozta Paolo Costa, Velence volt polgármestere, aki jelenleg a kikötőért felelős hatóság elnöke.

Az ötletnek pártolói és ellenzői is akadnak. A vitát az robbantotta ki, hogy a World Monument Found (WMF) nevű szervezet Velencét is felvette a világszintű érdeklődésre számot tartó, veszélyeztetett történelmi és régészeti helyszínek hatvanöt helyszínét tartalmazó listájára. A WMF elnöke, Bonnie Burham szerint Velence drámai példája a turizmustól erősen függő gazdasági modellnek, amely pusztulással fenyegeti a várost.

Costa szerint meg kell határozni a maximális napi turistaszámot és belépőjegyes rendszert kell bevezetni. Iskolai csoportoknak és az alacsony jövedelműeknek kedvezményeket biztosítanának.

"A technológia ma már lehetővé teszi a turisták áramlásának szabályozását" - hangoztatta Costa a La Repubblica című római napilapnak.

Tiltakozik a "numerus clausus" ellen Giorgio Orsoni, Velence polgármestere, aki szerint ez a megoldás a probléma kezelésének antidemokratikus módja lenne.

"Ha belépőjegyeket adnánk ki, azzal elismernénk, hogy Velence vidámparkká vált. Pedig ez egy ma is élő város" - hangoztatta Orsoni.

Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

Aréna
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Este is gyengül a forint

Este is gyengül a forint

Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedden nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben gyengülésben van a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×