eur:
389.44
usd:
361.94
bux:
68608.98
2024. május 7. kedd Gizella

Két év után szabadult Michael Jackson orvosa

Két év után elhagyhatta a börtönt a Michael Jackson 2009-ben bekövetkezett haláláért bűnösnek talált és négyévi büntetésre ítélt orvos, Conrad Murray.

Az orvos büntetésének felét töltötte le Los Angelesben, a többit azért engedték el, mert Kaliforniában nagy a zsúfoltság a büntetés-végrehajtási intézményekben és az állam igyekszik ezen könnyíteni.

Hétfőn újságírók hada várt a börtön kapujánál Murray-t, aki közben egy hátsó kapun távozott. Az összegyűlt várakozók között voltak Jackson-rajongók is.

Murray ügyvédje elmondta, hogy szabadulása után az orvos továbbra is praktizálni akar, orvosi engedélyét ugyanakkor felfüggesztették mindhárom államban - Kaliforniában, Nevadában és Texasban is -, ahol korábban dolgozott.

Az orvos hathetes tárgyalását világszerte hatalmas figyelem kísérte. A 60 esztendős Murray a tettéért kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta. A bírói ítélet szerint az orvos - akit az AEG koncertszervező alkalmazott a sztár mellé a Los Angelesben zajló próbák idejére - műtéti altatóval, propofollal kezelte az énekes alvászavarait anélkül, hogy erre kardiológusként orvosi képesítése lett volna, ráadásul hanyagul végezte a munkáját.

Murray ügyvédje azt igyekezett bizonyítani, hogy Jackson magának kötötte be az erős altatószert. Az ezzel kapcsolatos fellebbezést még nem bírálta el a kaliforniai bíróság. Az ügyvéd azonban hangsúlyozta, hogy végigviszik az ügyet, bármeddig tartson is.

A Jackson család az énekes gyermekeinek nevében polgári pert indított az AEG koncertszervező ellen is, hogy kártérítést kapjanak azért, mert a cég szerintük nem a megfelelő orvost alkalmazta a sztár mellé. Ebben a perben a bíróság az AEG szerepét tisztázva azt állapította meg, hogy Murray túllépett azon a feladaton, amelyre orvosként felfogadták.

Michael Jacksonnak halála előtt bizarr viselkedése és felmentéssel végződött gyerekmolesztálási ügye miatt elég rossz sajtója volt, ám halála után a közhangulat megfordult és idén a legjobban kereső elhunyt híresség lett a Forbes magazin ranglistáján.

Címlapról ajánljuk
A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatják be Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×