Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.6
bux:
118703.66
2026. január 13. kedd Veronika

Megvannak a szőke kislány szülei

A DNS-vizsgálat megerősítette, hogy az a szőke, világos bőrű kislány, akit egy görögországi cigánytelepen találtak, egy bulgáriai roma házaspár vér szerinti gyermeke - jelentette be pénteken a bolgár belügyminisztérium.

A Maria nevű, négy év körüli kislány édesanyja Szasa Ruszeva, édesapja pedig a nő férje, Atanasz - mondta újságíróknak Szvetlozar Lazarov, a belügyminisztérium szóvivője.

A pár a Bulgária középső részén fekvő Nikolaevo nevű településen él, és állításuk szerint egykori görögországi munkaadóik gondjaira bízták a kislányt - tette hozzá a szóvivő.

Az asszonyt a rendőrség csütörtökön már kikérdezte. A bolgár hatóságok jelenleg egyeztetnek az illetékes görög szervekkel arról, hogy a kislányt visszahozzák-e Bulgáriába - mondta Lazarov.

A 38 éves Szasa Ruszeva a bolgár televíziónak azt mondta, hogy négy évvel ezelőtt, amíg Görögországban dolgozott, született egy kislánya, de meg kellett tőle válnia, mert nem volt elég pénze, hogy a gondját viselje.

A tejfehér bőrű Mariára egy cigánytáborban bukkantak a hatóságok a múlt szerdán a közép-görögországi Falsala közelében. Az illetékesek a DNS-minták összevetésével azonnal kizárták, hogy Maria rokonságban állna azzal a párral, amellyel a táborban együtt élt. A férfi és a nő azt állította, hogy a gyermek informális örökbefogadással került hozzájuk, a rendőrség azonban gyermekrablással, illetve gyermekkereskedelemmel gyanúsítja őket. A párt őrizetbe vették, a kislány állami gondozásba került.

A kis Maria ügye világszerte nagy figyelmet keltett, miután rávilágított arra a lehetőségre, hogy gyerekeket elrabolhatnak szüleiktől, vagy esetleg maguk a szülők adhatják el pénzért saját gyerekeiket. Athén a héten a születési anyakönyvi kivonatok átfogó átvizsgálását rendelte el, hogy felderítse az esetleges visszásságokat, valamint csütörtökön megegyezett Szófiával a gyerekkereskedelem visszaszorításáról.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Itt az új történelmi csúcs az OTP-nél!

Itt az új történelmi csúcs az OTP-nél!

Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában iránykeresés zajlik, a magyar tőzsde viszont felülteljesít; az OTP és a Mol is nagyot emelkedik, előbbi új történelmi csúcsra került, utóbbi pedig fontos ellenállást tört át. Eközben egyre feljebb kerülnek ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák. A tengerentúlon egyelőre esés látszik; elindult ma a gyorsjelentési szezon, a JP Morgan egyre nagyobb mínuszban van annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be. A héten jelent még a Bank of America, a Citigroup, és a Morgan Stanley is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×