eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

"Ukrajna bajt hoz magára az EU-társulással" Moszkva szerint

Ukrajna katasztrofális hibát követ el azzal, hogy társulási szerződést köt az Európai Unióval. Erre figyelmeztet Oroszország, amely már hónapok óta próbálta akadályozni az alkut Kijev és Brüsszel között.

Novemberben írják alá a tervek szerint az Ukrajna és az EU közötti társulási szerződést, amit Moszkva foggal-körömmel meg akar akadályozni. A Kremlből most újabb figyelmeztetés hangzott el, hogy Kijev pénzügyi katasztrófát, sőt, akár az állam összeomlását szabadíthatja magára.

Ukrajna európai nyitása különösen fájdalmas Moszkvának, amely egy saját, regionális szövetségbe, a Vámunióba akarta csábítani dél-nyugati szomszédját. Az övezet tagja Fehéroroszország és Kazahsztán is és emiatt a bírálók a Szovjetunió feltámadását emlegetik.

Ukrajnának választania kell, hogy melyik oldalra áll - figyelmeztetett Moszkva. Mindkét szervezetnek nem lehet a tagja - tették hozzá az orosz oldalon.

Jalta fekete-tengeri üdülőhelyen, ahol a II. Világháború vége előtt a szövetségesek felosztották Európát, ezúttal ukrán politikusok és EU-vezetők találkoztak.

Füttykoncert fogadta Szergej Glazijevet, Putyin orosz elnök tanácsadóját, aki augusztusban arról beszélt: "Ukrajna az EU-társulással többé nem lesz stratégiai partner. Emellett elveszíti szuverenitását, mert minden kereskedelmi ügylet előtt ki kell majd kérnie Brüsszel véleményét".

Glazijev azt is elmondta, hogy Ukrajna csőbe mehet - Oroszország a legfőbb hitelezője, de Kijev EU társult tagsága esetén nem várhat tőle segítséget vagy megértést. Moszkva egyes ukrán termékeket már behozatali vámmal sújtott. Glazijev arra is utalt, hogy az EU-társulás esetén Oroszország nem ismerné el többé a két ország közötti határt.

Kommentátorok szerint a Kreml burkoltan azzal fenyegeti Ukrajnát, hogy társadalmi feszültség esetén az Oroszországhoz húzó ukrán régiók segítségére siethet és hogy ezzel veszélybe kerülhet Ukrajna területi egysége.

Az általában széthúzó ukrán politikai erők ugyanakkor támogatják az európai integrációt. Európai illetékesek korábban többször figyelmeztették Kijevet, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat, szorítsa vissza a korrupciót és engedje szabadon Julija Timosenko volt miniszterelnököt, akit szerintük politikai okokból börtönöztek be.

Moszkva megjegyzései azonban rábírták őket, hogy elnézőbbek legyenek az ukránokkal szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×