Infostart.hu
eur:
364.15
usd:
325.42
bux:
144045.09
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Az Iszlám Együttműködési Szervezet felfüggesztette Szíria tagságát

Az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) felfüggesztette Szíria tagságát a szervezetben. Az OIC mekkai tanácskozásának záróközleményében azzal indokolja döntését, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök erőszakkal akarja elfojtani a felkelést.

A nyilatkozat szerint a tagországok "rettenetesen aggasztónak tartják a tömeggyilkosságokat és az egyéb embertelen cselekedeteket, amelyeket a szíriai nép elszenved".

Az OIC főtitkára, Ekmeleddin Ihsanoglu a muzulmán világ "erőteljes üzenetének" nevezte, hogy felfüggesztették Szíria tagságát. "A világ nem fogadhat el egy olyan hatalmat, amely repülőgépek, harckocsik és nehéztüzérség bevetésével lemészárolja saját népét. Üzenet ez a nemzetközi közösségnek is arról, hogy a muzulmán világ békés megoldást akar, a vérontás befejezését, és nem akarja, hogy a konfliktus vallási jellegűvé váljon, vagy hogy kiterjedjen az ország határain túlra" - mondta a főtitkár.

Szíria tagságának felfüggesztésére a mekkai csúcsértekezletet előkészítő hétfői dzsiddai tanácskozásukon tettek javaslatot a szervezet tagországainak külügyminiszterei. A döntést erről annak ellenére hozták meg az állam- és kormányfők, hogy Szíria legközelebbi szövetségese, Irán, ellenezte.

A külügyminiszteri tanácskozáson értesülések szerint szóba került Szíria kizárása is. Ihsanoglu akkor közölte, hogy "Szíria sötét alagútba került". Elítélte Aszad rendszerét a nép követeléseinek figyelmen kívül hagyása miatt, és úgy értékelte, hogy a közel-keleti országban kialakult brutális erőszak ennek következménye.

Az 57 tagországból álló szervezet főleg Szíriáról tanácskozott Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi uralkodó kezdeményezésére, de Damaszkusz képviselőit nem hívták meg.

A mekkai csúcsértekezleten döntöttek arról is, hogy az ENSZ közgyűlése elé viszik a mianmari muzulmán kisebbség ügyét. Az OIC elítélte, hogy a mianmari hatóságok erőszakosan lépnek fel e kisebbség tagjai ellen, és hogy nem ismerik el állampolgári jogaikat.

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Újabb válság a Közel-Keleten: itt a következő Hormuz?

Újabb válság a Közel-Keleten: itt a következő Hormuz?

Már hallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében a Szaúd-Arábiában kialakult helyzetről volt szó. A hormuzi után a Báb el-Mandeb-szoros is a világgazdaság fókuszába került, miután a jemeni húszi lázadók ezt a kereskedelmi fojtópontot is feszültség alá helyezték. Vendégünk volt Csicsmann László, a Corvinus Egyetem professzora, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója. Adásunk második részében a friss építőipari adatokról volt szó: bár első ránézésre erős számokat látunk a régóta szenvedő szektorból, a mélyben továbbra is nagyon borús a helyzet. A témában Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke volt a vendégünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×