Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.23
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Hol van a legtöbb digitális analfabéta?

Az európai uniós állampolgárok 22 százaléka még soha nem használt számítógépet, a legriasztóbb a helyzet Romániában, ahol a lakosság feléről mondható el ez - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat felméréséből. Az adatokat a 16 és 74 év közötti lakosság megkérdezésével nyerték, az adatgyűjtés pedig még 2011-ben történt.

A digitális analfabetizmusról tájékoztató mutató tekintetében Svédország a legjobban teljesítő, hiszen a lakosságnak csupán 4 százaléka nem ismeri a számítógép használatát, majd a svédek után a dánok, luxemburgiak és a hollandok következnek 6 százalékkal. A Romániával együtt a sor végén kullogó Bulgáriában 45 százalék, Görögországban pedig 41 százalék azok aránya, akik soha nem használták még ezt az eszközt..

Az EU-ban élő 16 és 24 év közötti fiatalok esetében 10-ből négy számít digitális analfabétának az Eurostat adatai szerint. Itt is elég nagy a szórás a tagországok között: míg Hollandiában, Ausztriában, Luxemburgban és a skandináv országokban a fiatalság egésze használt már legalább egyszer számítógépet, addig Romániában és Bulgáriában nem éri el a 90 százalékot ez az arány.

A felmérésből az is kiderül, hogy minden harmadik európai uniós állampolgár készített már számítógépen prezentációt, továbbá 10 százalék azok aránya, akik programoztak is.

Az Eurostat arról is közölt adatokat, hogy 2009-ben a felsőfokú tanulmányaikat befejezők 3,4 százaléka szerzett informatikusi diplomát, míg 2005-ben még 4 százalék volt ez az arány. Az ilyen végzettséggel rendelkezők arányában 2005-höz képest a legnagyobb ugrást Máltán (1,9-ről 5,6 százalékra nőtt 2009-ben) és Magyarországon mérték (2-ről 3,4 százalékra nőtt 2009-ben).

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×