Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Ötmillió kínai már vonatra ült, hogy újévre otthon legyen

öbb mint ötmillióan szálltak vonatra január 30. és február 6. között az idei új évi, tavaszünnepi utazási szezon kezdetén - közölte a kínai vasútügyi minisztérium.

A szám 115 ezerrel több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami kétszázalékos emelkedést mutat.

A jelentés szerint a pekingi pályaudvarokról február hatodikáig közel 350 ezer ember szállt vonatra, míg a dél-kínai Kuangcsouban, ahol a vándormunkások különösen nagyszámban dolgoznak, megközelítően 577 ezren ültek már vonatra. Sanghajból több mint 320 ezren indultak haza vasúton.

Kína legnagyobb ünnepéhez kapcsolódóan, amikor mindenki a szülőföldjére igyekszik, rendre óriási teher hárul a közlekedést szervezőkre, valamennyi közlekedési ágazatra. A február 14-én beköszöntő újév csúcsidőszaka az idén március 10-ig fog tartani.

A vasútügyi tárca januári előrejelzése szerint az idei tavaszünnepi szezonban 210 millió utast fognak szállítani, 9 és fél százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×