Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
326.99
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Lemondott az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője

Lemondott az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője - jelentette csütörtökön az ISNA iráni hírügynökség. Golamreza Agazadeh közölte: Mahmúd Ahmadinezsád államfő elfogadta lemondását. Agazadeh az iráni hírügynökségnek nem indokolta, hogy miért távozik a szervezettől, amelyet 12 évig vezetett.

Agazadeh 1985 és 1997 között olajügyi miniszter volt. Az atomenergia-ügyi szervezet vezetőjének Mohammed Hatami egykori köztársasági elnök nevezte ki. Megtarthatta posztját a mérsékelt reformpártinak tartott Hatami utóda, a konzervatív Ahmadinezsád első elnöki periódusában is, bár a térség szakértői Mir Hoszein Muszavi reformer ellenzéki vezető támogatói közé sorolják.

A most 60 éves Golamreza Agazadeh által vezetett szervezet irányítja az iráni atomprogramot, amely az iszlám köztársaság szerint polgári célokat szolgál, a Nyugat szerint azonban fennáll a veszélye annak, hogy végső soron atomfegyver előállítását célozza.

z ISNA tudósításából nem derül ki, hogy a lemondásnak van-e köze a júniusi elnökválasztáshoz, amelyet Ahmadinezsád megnyert. Mir Hoszein Muszavi hívei szerint csalások történtek a választásokon, és maga Muszavi azt is mondta, hogy törvénytelen lesz az ország következő kormánya.

Az elnökválasztás után Ahmadinezsád bejelentette, hogy változtatni fog kormánya személyi összetételén.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×