Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

Olasz földrengés: több kisváros eltűnt a föld színéről

Meghaladja a 170 főt az olaszországi földrengés áldozatainak száma és több mint kétszáz ember eltűnt. A tegnapi földmozgást három utórengés követte, ezért várhatóan a nap folyamán növekedni fog az áldozatok száma. Lezárták az utakat, a viaduktokat is ellenőrizni kell. Sok kisváros gyakorlatilag a földdel lett egyenlő.

A római magyar konzul információi szerint már a 170-et is meghaladja a közép-olaszországi földrengések száma, az eltűntek pedig kétszáznál is többen vannak. Az elmúlt éjszaka újabb földrengések rázták meg a térséget, az utolsó hajnali egykor, ez 4,8-as fokozatú volt. Több kisváros is gyakorlatilag eltűnt a föld színéről - mondta a konzul.

Kovács Petra hozzátette: az olasz hatóságok továbbra sem kérnek külső segítséget, pedig rengeteg felajánlás érkezett külföldről, többek között Magyarországról is. De ha szükségük lesz rá, akkor jelezni fogják.

Kifejtette: a tegnap kihirdetett szükségállapotnak köszönhetően központi költségvetési forrásokból tudják majd újjáépíteni az épületeket. Az Aquila városát körülvevő utakat lezárták, a Rómából oda vezető út pedig részlegesen van lezárva, hogy a mentőalakulatok minél gyorsabban célba érjenek. Az autópálya keresztülfut számos magas viadukton is, ezeket statikailag ellenőrizni kell.

Kovács Petra megjegyezte: az ingatlankárok meghaladják az 1,3 milliárd eurót, hogy a megrongálódott épületek újjáépíthetők-e, arról még nem beszélt senki.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×