Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

Valóságshowban keresnek kancellárt Németországban

A határidő lejártáig több mint 2500 pályázó jelentkezett a ZDF német közszolgálati televízió "Ich kann Kanzler" (Én is lehetek kancellár) című műsorába, a versenyben politikai tehetségükről adhatnak számot a jelöltek.

A tévécsatorna olyan 18 és 35 év közötti személyek jelentkezését várta, akik érdeklődnek a politika iránt. Az interneten beérkező pályázatokról szólva a csatorna főszerkesztője elmondta: azok jelentős politikai érdeklődésről és a az ország politikai rendszeréről szóló komoly ismeretekről tanúskodnak.

Egy előzetes válogatást követően 40 versenyző jut tovább, a zsűri végül Berlinben választja ki a végső négy résztvevőt. A zsűriben Bréma korábbi szociáldemokrata polgármestere, Henning Scherf, Günther Jauch népszerű televíziós műsorvezető és Anke Engelke híres humorista foglal helyet.

Nem Németország az első, ahol reality show kereteiben adnak lehetőséget a politika iránt érdeklődőknek. Az eredetileg "The Next Great Leader" (A következő jelentős vezető) címet viselő műsor új, és friss politikai reménységek felbukkanására adott lehetőséget. A műsor Kanadában már két évadot ért meg. Az észak-amerikai országban "Canada,s Next Great Prime Minister" (Kanada következő jelentős miniszterelnöke) címmel keresték a tehetségeket.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×