Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

Három mandátum az RMDSZ célja az EP-választáson

Három európai parlamenti mandátum a cél a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára a júniusi választásokon, ehhez a magyar összefogás listájának a szavazatok kilenc százalékát kell megszereznie - jelentette ki csütörtökön egy kolozsvári sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke.

A politikus szükségesnek nevezte, hogy a júniusi európai parlamenti választásokon a magyarság jelentős számban járuljon az urnákhoz. A mozgósítás érdekében kampányuk egyik legfontosabb üzenete az összefogás lesz. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint a romániai magyarok a lakosság 6,5 százalékát teszik ki Romániában.

Az RMDSZ nevével jegyzett magyar összefogás listájának első helyén Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerepel, majd az RMDSZ-es Winkler Gyula és Sógor Csaba következik. Õk mindhárman jelenleg is EP-képviselők.

Az RMDSZ összegyűjtötte a jelöltlista benyújtásához szükséges 200 ezer aláírást, eddig már 270 ezren nyilvánították ki támogatásukat kézjegyükkel.

A sajtótájékoztatón Markó Béla RMDSZ-elnök a szövetség által megrendelt egyik felmérés kapcsán kijelentette: az RMDSZ jó irányba halad, a romániai magyarság elvárásai alapján határozza meg célkitűzéseit. A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy az erdélyi magyarság szerint az RMDSZ legfontosabb feladata a magyar nyelvű oktatás és a magyar nyelv hivatalos használatának a bővítése, de hangsúlyt kell fektetnie a magyar-román viszony javítására is - mondta Markó.

Az RMDSZ elnöke a felmérés lényeges elemeként értékelte, hogy a megkérdezettek közel 65 százaléka szerint a magyarság érdekeit csak egyetlen politikai szervezetnek kell képviselnie. A februárban és márciusban készült közvélemény-kutatás szerint a romániai magyarok 84 százaléka az RMDSZ támogatására számít érdekeinek érvényesítésekor, 74,3 százaléka az Európai Unióban, 48,9 százaléka a magyar kormányban, 40,2 százaléka a magyarországi pártokban bízik, amikor érdekei érvényesítéséről van szó.

A romániai magyarok körében nőtt a szövetség támogatottsága, hiszen 2008 áprilisában az erdélyi magyarok 75 százaléka bízott az RMDSZ-ben, ma viszont az arány eléri a 80 százalékot. Amennyiben jövő vasárnap parlamenti választásokat rendeznének Romániában, az urnákhoz járuló magyarok 85 százaléka támogatná szavazatával a szövetséget.

A felmérés szerint a júniusi európai parlamenti választásokon a romániai magyarok közel 75 százaléka szavaz majd az RMDSZ listájára.

Kiss Tamás szociológus szerint a romániai magyarok Traian Basescu román államfőbe vetett bizalma 15 százalékkal csökkent 2006 szeptemberéhez képest. Akkor még a magyarok 62 százaléka bízott az államfőben, az idén márciusban viszont már csak 47 százaléka mondta ugyanezt. A szociológus szerint a csökkenést a román államfőnek a területi autonómiáról tett nyilatkozatai idézték elő.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×