Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.15
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Die Presse: Gyurcsány szereti a hatalmat, ezért nem hiszik el a lemondását

Mérvadó amerikai, német és osztrák lapok is kommentárban foglalkoztak vasárnap Gyurcsány Ferenc távozásának hírével, és közülük néhányan úgy vélték, előfordulhat, hogy végül mégis helyén marad a magyar miniszterelnök.

A New York Times szerint nincs nyilvánvaló utóda Gyurcsány Ferencnek; nem zárható ki, hogy végül hivatalában marad. A befolyásos liberális lap Berlinből keltezett tudósításában azt írta, a kormányfő felajánlotta lemondását, hogy egy új kormány kivezethesse a válságból a Magyarországot, amely az egyik legsúlyosabb gondokkal küzdő gazdasággá vált Európában. Az újság úgy látja: Gyurcsány Ferenc bejelentése a legtapasztaltabb budapesti politikai elemzőket is meglepte, akik azt találgatták: a kormányfő ajánlata vajon komoly távozási szándékot tükröz, vagy egy népszerűtlen politikus húzása, hogy megerősítse helyzetét krízis idején. Akárhogyan is van, a kavarodás megerősíti a bizonytalanságérzetet abban az országban, amely a volt kommunista országok között egykor mágnesként vonzotta a befektetőket, és amelynek már az előtt nehézségei támadtak, hogy a hitelpiacok elkezdtek befagyni és a világgazdaság a recesszió felé vett irányt.

A Washington Post szerint valószínűleg nem lesznek előre hozott választások Magyarországon, ehelyett a parlament új miniszterelnököt fog választani, akinek a kormánya a 2010-es tavaszi választásokig lesz hivatalban. A lap ezzel együtt úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány Ferenc, miközben új kormány alakítását javasolta, úgy tűnik, bebiztosította helyzetét. Néhány órával ugyanis azután, hogy közölte, kész távozni miniszterelnöki posztjáról, újraválasztották a Magyar Szocialista Párt elnökévé, a szavazatok több mint 80 százalékával. Ezáltal beleszólást nyert lehetséges utóda kiválasztásába.

A Welt am Sonntag című német konzervatív lap a döntés hátterét úgy értékelte, hogy a miniszterelnök ténylegesen már nem rendelkezett támogatással a lakosság körében, azt a 2006-os választások után elvesztette. Szerinte valódi politikai csoda, hogy Gyurcsány Ferenc a balatonőszödi beszédet követő botrány után és a tömeges tiltakozások ellenére ilyen sokáig hatalmon tudott maradni. Legutóbbi "sakkhúzása" azonban semmiképp nem jelenti azt, hogy fel akarja adni a harcot, pártvezetőként minden jel szerint maga akarja meghatározni, hogy ki legyen az utóda. Később azután az "eldobható kormányfőt" leválthatják, s egy új, "önmagát még be nem szennyező" jelölttel vághatnak neki a választásoknak.

A Die Presse című osztrák konzervatív lap szerint Gyurcsány Ferenc mindig is az ellentmondások embere volt, s ehhez bejelentett búcsújával is hű maradt. A szerző úgy ítélte meg, hogy a kormányfő azoknak a végre nem hajtott reformoknak a konzekvenciáját vonta le, amelyekre a válság sújtotta államnak égetően szüksége van. Rámutatott, hogy 2004 óta, amióta Gyurcsány a kormány élén áll, Magyarország egyre közelebb került az államcsődhöz. A kommentátor szerint a megfigyelők nem egészen akarják elhinni, hogy a miniszterelnököt valóban komoly szándék vezérli. Politikai pályafutása során ugyanis gyakorta tanúbizonyságát adta annak, hogy vonzódik a hatalomhoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×