Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.31
bux:
148000.35
2026. november 4. szerda Károly

Sikerült elkerülni a gazdasági katasztrófát

A francia elemzők szerint a gazdasági válság nyárra véget érhet, és 2009 őszén már fellendülés lesz tapasztalható.

Franciaországban nemzetgazdasági szinten a gazdasági válság 2008. utolsó negyedévében tetőzött, és az áthúzódik az idei első negyedévre is - nyilatkozta az InfoRádiónak Karine Berger, az Euler Hermes hitelbiztosító intézet kutatási igazgatója. A folyamatokat elemző szakértő hozzátette: makrogazdasági szinten nyárra várják a stabilizációt, és a harmadik negyedévtől lehet némi növekedésre számítani.

A vállalati szektorban a válság hatásait csaknem negyedéves eltolódással tapasztalják - mondta Karine Berger, ami azt jelenti, hogy számukra a mélypont még csak ezután, valamikor március-áprilisban következik be. Az Euler Hermes összesítése szerint tavaly 57 ezer vállalati csődöt jelentettek be, 14 százalékkal többet, mint 2007-ben, idén pedig az előrejelzések alapján, e téren további 12 százalékos növekedésre számítanak.

Hasonló adatokkal legutóbb az 1993-as recesszió alatt szembesültünk - mondta a kutatási igazgató, hozzátéve, hogy új beruházásokra, illetve munkahelyek létrejöttére 2009 utolsó negyedéve, illetve jövő év első fele előtt nem igazán lehet számítani Franciaországban.

A francia lapok által megszólaltatott szakértők és a gazdasági élet szereplőinek zöme abban immár egyetért, hogy a különböző kormányok, valamint a központi bankok összehangolt akciójának köszönhetően sikerült elkerülni a katasztrófát.

Az optimistábbak úgy vélik, a krízisnek annyi pozitívuma mindenképpen lesz, hogy megszünteti a pénzügyi termékekbe vetett vak bizalmat, és értelmes gondolkodásra kényszeríti a gazdaság szereplőit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×