Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
317.46
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Kínos történet kíséri nyugdíjba George Busht

George Bush az egyik legnépszerűtlenebb elnökként távozik hivatalából januárban, és jó esély van rá, hogy megítélése később tovább romlik. Hamarosan elkezdődik a CBS televízió korábbi munkatársa által kezdeményezett per, amelyben az elnök számára kínos ügyet vesznek elő.

Don Rather évtizedek óta dolgozott a CBS-nél, és egyike volt az amerikai újságírás meghatározó alakjainak. Nyolc héttel a 2004-es elnökválasztás előtt újonnan előkerült bizonyítékok alapján foglalkozott azzal, hogy George W. Bush szolgálata a Texasi Légi Nemzeti Gárdában jelképes volt, alig csinált valamit. Ez azért volt ideális beosztás számára, mert garantálta, hogy nem kell harcolnia az akkoriban dúló vietnami háborúban.

A Fehér Ház nehezményezte az ügy napvilágra kerülését, konzervatív bloggerek pedig azt állították, hogy a bizonyítékként szolgáló dokumentumok hamisak. A CBS visszakozott, azt állítva, hogy nem lehet bizonyítani az iratok valódiságát. Don Rathert egy nappal George Bush újraválasztása után kirúgták a csatornától.

Az újságíró szerződésszegéssel vádolja korábbi munkaadóját, és eddig 2 millió dollárt költött a per előkészítésére, amely várhatóan 2009 elején kezdődik. Don Rather 70 millió dollárt követel a CBS-től.

A korábbi sztárriporter hangsúlyozza: a dokumentumokban szereplő információkat nem cáfolták, sem az elnök, sem a környezete; a CBS egyszerűen megtört a politikai nyomás alatt, szerinte azért, mert a következő elnöki időszakban több fontos médiaszabályozási döntés is esedékes volt. Hozzáteszi: az ügy kivizsgálására létrehozott bizottságot a republikánusokkal nyíltan szimpatizáló emberekből állították össze, hogy kiengeszteljék a Fehér Házat.

A keresetben további vaskos állítások is szerepelnek. Eszerint a CBS sokáig megakadályozta, hogy a bagdadi Abu Graib börtönbeli fogolykínzásokról szóló anyag adásba kerüljön, és csak akkor adtak erre engedélyt, amikor kiderült, hogy Seymour Hersh is foglalkozik a témával. Ám még ekkor is csak megszorításokkal mehetett le az anyag.

Don Rather azt is állítja, hogy otthonában felhívta őt Richard Meyers tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának akkori elnöke (a fegyveres erők vezetője), hogy ne sugározzák az összeállítást, mert az veszélyeztetné a nemzetbiztonságot.

Ami George Busht illeti, azt remélte, hogy a katonai szolgálatával kapcsolatos kínos epizód feledésbe merül, ezzel szemben valószínűleg ismét a címlapokra kerül. Az elnök nemrég fejezte ki sajnálkozását az iraki háborút megelőző hírszerzési tévedések miatt, de megítélésének talán a közel-keleti beavatkozásnál is többet ártott a gazdasági válság, amelynek okai az ő elnöksége idején alakultak ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×